A felszólítást Krisztus testének minden tagja kapta. Kapta, múlt időben, éppen csak cselekedni kéne, nem megvárva a megkelést. De te az ellen is ágálsz, hogy beszéljünk arról, hogy cselekedni kéne a kovász kivetését, tulajdonképpen még azt is tagadtad, hogy a HGY-ben egyáltalán volna kivetnivaló kovász, amikor meg megmutatták, akkor közölted, hogy az nem kovász, aztán azt, hogy kevés. Pedig tudod, a kis kovász is az egészet.
És most mintha azt próbálnád sugallani, hogy a HGy ezen kovásza nem kovász, legalábbis nem az egyházé, a Krisztus testéé (amúgy Jézus a kovásztalan kenyérre mondta, hogy ez az én testem, szóval jó volna, ha az a test tényleg maradéktalanul kovászmentes volna), hát _akkor_ nem az egyházé ez a kovász, ha az egyháznak és a HGy-nek nincs közös eleme, tehát VAGY csak a HGy az egyház, vagy a HGy nem az egyház része.
Ha Krisztus testének tagja vagyok, akkor van közöm a HGy-ben tartózkodó szintén Krisztus-teste tagokhoz. Így ahhoz a kovászhoz is, ami ott munkálkodik, és kivetnem nem nekem kell ugyan, de nehogy már azzal gyere, hogy ne is beszéljek róla, semmi közöm hozzá - akkor nem volna közöm, ha nem volnék Krisztus testének a tagja. Szóval nézhetnéd ezt onnan is, hogy amíg sikoltozás van a partvonalon kívülről, addig igenis adnak esélyt a sikoltozók. Ha elhallgatnak egyszer, akkor gondolhatod, hogy na, most már esélyt se adnak a HGy-nek.