Üdv! Nem azt mondtam, hogy a menny időtlen, hanem Isten időtlen. (A menny idejét igazából passzolnám, szerintem nem lényeges, lásd a többit is.) A fizika tudja, hogy az idő relatív fogalom, ellenben a fény sebessége abszolút. Vagyis az idő sebessége függ a szemlélő helyzetétől, ha pl. baromi gyorsan mész, az idő lassabban telik számodra a környezetedhez képest (ezért egyfajta jövőbeli időutazást lehet elérni a fénysebességhez közeli sebességgel haladva, csak sajna térben is meg fogsz rövidülni eközben a környezetedhez képest); ellenben a fény sebessége nézőponttól függetlenül állandó, vagyis ha egy bazi gyors kocsiból kivágsz egy almát, az bazi gyorsan fog menni, viszont ha bekapcsolod a kocsi reflektorját, az ugyanolyan sebességgel fog haladni, mintha állna a kocsi (röviden, bár erről lehet, hogy Te is hallottál). És a Bibliában is megvan ez a jelenség, ha figyelsz: Isten először teremti meg a fényt, csak azután az időt (később lesz reggel és este). Ez csak olyan széljegyzet. Gondolom ebben egyetértünk, de mivel Isten az abszolútum, ezért Ő lehet a Világosság, de nincs semmi relatívnak alávetve, vagyis az idő se érvényes rá. Pusztán akkor volt, amikor önként eljött ide a téridőnkbe megtestesülésekor, akkor természetesen minden maga által alkotott törvénynek alávetette magát - hogy minden törvény felé emelje az embert. Az örök élet szerintem időtlen lesz, ami nem azt jelenti, hogy nem lesznek események, csak sokkal lazább lesz ez a koordinátarendszer, teljesen uralni fogjuk, nem ő fog minket korlátozni.

 

Krisztus jelenlétével két három nevében összegyűlő között én is teljesen egyetértek. Általában én is együtt szoktam idézni a Te idézetedet és az Eucharisztiára vonatkozó szavakat: Jn 6,56

A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.

 

Alapjában véve a közös imádság és az Eucharisztia magunbkhozvétele - vagyis a Liturgia - az, amikor Jézus leginkább velünk, sőt bennünk van.

 

És mondok még valamit. Ugyebár az ember Isten képmására lett megteremtve. És ez a képmás nem érezte jól magát egyedül addig, amíg nem találkozott egy olyan lénnyel, amely "csont a csontjából és test a testéből" - vagyis egylényegű vele. Kérdem én akkor: melyik lény egylényegű Istennel? Kínos, de egyik sem (ezt gondolom Te is elfogadod). De Isten mégis lehetővé teszi, hogy valamelyik teremtmény és közte olyan lényegi azonosság jöjjön létre, mint Ádám és Éva között. Az oltáriszentség és a Szentlélek keresztsége (bérmálás) nem ksiebb dolog, mint ennek lehetővé tétele, de persze nem automatikusan működik, ahenm az ember szabad kaaratából fakadó hiten keresztül. Ugyanis az Eucharisztia révén az ember Krisztus testét és vérét fogyasztja el, vagyis önmagába integrálja az isteni természetet, ami átalakítja őt. A Fiú Isten, az Új Ádám ránéz az emberre ezután és így szól: "Ez már test a testemből és vér a véremből." A bérmáláskor, vagy Szentlélek-keresztségkor meg az ember befogadja a Szentlelket. És akkor ránéz az Atya és így szól: "Ez már lélek a lelkemből". Mi következik ebből: Isten az emberre néz és így szól: "Ez már test a testemből és lélek a lelkemből, legyen a neve asszony!" És minek is szólította Krisztus érdekes módon saját anyját, Máriát, aki befogadta a Szentlelket és Krisztust a legszorosabb mértékben: Asszonynak! Tudsz követni? Akkor mi is következik mindebből: kirajzolódik az a hatlamas titok, amiről Pál Apostol is beszélt, hogy Krisztus és az Egyház kapcsolata a házasság kapcsolata. És ez egyben Isten és az egész teremtett földi világ egyesülése is, ugyanis Krisztus az Isten, a kozmikus kezdeményező férfi az ember, a föld, az egész teremtés koronája, a kozmikus befogadó nő, így rajta keresztül az egész föld egyesül Istennel.

 

Ezt az egyesülést pedig Krisztus tette lehetővé. Ő a tökéletes szintézis, az a jel, aki azonos a jelölttel is, aki azért tud minden kétséget kizáróan közvetítő lenni az ember és az Atya között (és erre senki más nem képes lényegéből fakadóan), mert egyszerre volt Isten és ember, egyesítette a kettőt. Ha nem lenne Isten, akkor semmi garancia nem lenne arra, hogy valóban jó irányba vezeti az embert és az embernek tényleg valódi bensőséges kapcsolata lehetne Istennel (és nem egy überteremtménnyel), és azt is jelentené, hogy Maga Isten nem szereti annyira az embert, hogy eljöjjön hozzá, csak fentről dirigál, mozgatja a bábuit, miközben issza a nektárt. Különösebb kötődése Krisztushoz sincs, nehogymár valóban igaz legyen az, hogy úgy szereti a világot, hogy egyszülött fiát adja érte (ahogy János írja). Ha viszont nem ember Jézus és nem egyesíti a kettőt, akkor az ember maga valóban nem tud eljutni az Istennel való kapcsolatnak arra a bensőséges szintjére, amelyet szeretetnek és házasságnak hívnak. Gondolj bele: Isten teremtett mindent, aki maga a szeretet. És miért is élünk olyan világban, ahol két ember szeretetegyesülésének a csúcsa a házasság? Miért is? Miért kell a paráznáknak halállal lakolni, miért féltékeny Isten a bálványokra, és miért nevezi hűtlennek és paráznának a más Isteneket imádó Izraelt? Az ÓSZ Ura sokkal inkább Krisztus, mint az Atya! Miért is nem másfajta világban élünk? Mert a világot mégis Isten alkotta, aki az a szeretet, amely a házasságban teljesül be?

 

És még valami. A létezők hierarchiájában látjuk, hogy azok, amelyeknek személyisége van, magasabb szintűek, mint amelyek személytelenek. Egy emebr magasabb rendű egy lapátnál. Ami az emebrnél magasabbrendűbb, az nyílván a személyiséget is meghaladja, vagyis egy közösség! Egy olyan közösség, amely egységesen létezik! Én is monoteista vagyok. Nem monoantropomorfista. Ezért hiszem azt, hogy a Szentháromság közössége fejezi ki, azt, hogy valóban az Egy Istenről beszélünk!

 

Szóval röviden: ha Jézus nem Isten, akkor Isten nem keresi a bensőséges kapcsolatot az emberrel, mert nem jött el közénk, következésképpen mi se keressük azt. Ebből ez következik. Döntsd el melyik verzió a jobb, mert szerintem második olvasatra, imádsággal megtámogatva a fentebbi verzió jön ki a Bibliából.