Sziasztok ! Kicsit megkésve de megszületett a szüléstörténetem is.

 

2009.10.31.-én  (szombat) reggel , egy előző napi, szokás szerint „alvós” nst miatt , 9 óra felé irányra álltunk a kórház felé, hogy újabb nst.-t  nézzenek  hiszen a 150/90.-es vérnyomásom adott némi aggódásra okot . 9 h.- útán indultunk a kórházba , ahová apuka már a cuccomat is hozta biztos ami tuti alapon , pedig én szikla szilárdan állítottam hogy  nem lesz még semmi ,mert nem is érzek még semmit és nov 4.-ig  még van pár nap ….stb .  Az nst megint  bealvós lett , aztán a doki magzatvizet vett , nagyon nézte a pocakomat és kérdezte fáj e ? majd közölte hogy a magzatvíz nem tiszta , a vérnyomás magas , a méh összehúzódásokat ,keményedéseket mutat és nem is érti miért nem fáj , irány a szülőszoba, és olyan  14h-15 h közt burkot repeszt , addig pedig fokozatosan emelt , infúzióba adott gyógyszerrel előcsalogatjuk a fájásokat . Mivel teljesen azt hittem , hogy komoly baj van fél órát bőgtem a párom vállán hogy most mi lesz ? Ő meg nyugtatott ,hogy semmi baj nincs , meglesz ma a kisfiunk . Felmentünk a szülőszobába , és 14.h.-ig dumáltunk a szülésznővel aztán jött az orvos és nézte a folyamatos görbéket az nst.-n ami végig rajtam volt , és a nem fáj semmi még mondatomra vakarta a fejét , aztán rám  kötötték az infúziót a gyógyszerrel , és kb másfél óra múlva burkot repesztettek  18 h.-ig nem nagyon történt semmi, se fájás se semmi , közben  az éhhalál határán álltam mert reggel úgy jöttem el hogy majd hazaérek eszek valamit . Doki jött vizsgált , tágulás szűk 3 újnyi  fájás sehol , pedig a gyógyszeradagolást folyamatosan emelték . Orvosom jelezte hogy hoztak közben ügyeletre egy hölgyet, és olyan bő két és fél órás nagy hasi műtétre kell mennie , de ha bármi megindulna azonnal hívják őt és jön . Olyan 18h45 . körül  kezdődtek a fájások  5 , 3 , 2 , és 20h 50.-re már 1 percenként orvosom , pedig pont végzett és jött hozzánk , bejött az ajtón 21 h.-kor és nekem meg jött az első olyan fájás ami arra késztetett hogy erősen kell segítenem mert babám elindult hogy végre találkozzunk , a szülőszobába pillanatok alatt bejöttek még páran , a doki meg megjegyezte hogy csak rá várt ez a gyerek. A 4. ilyen fájás   után  hallottam felsírni drága pici fiamat . Apuka hősiesen tartotta a lelket bennem de a köldökzsinórt nem akarta elvágni . Fürdetés előtt picit a pocimra tették és már alig akartam elengedni. Apuka követte a fürdetésre, nehogy elcseréljék , majd visszahozták hozzám, teljesen felöltözve , már nem sírt teljesen nyugodt volt . Kicsit több mint egy órát hagyták velem és apukájával ,már nekem se fájt semmi , háttérbe szorult minden más , azt az érzést amit erősen érezni kezdtem , és ami egy életen át tart  majd , egyszerűen nem tudom leírni ,nincs erre megfelelő szó ami ezt méltón kifejezheti.