Hali!

 

Megint muszáj reagálnom kicsit.

Ha arról van csak szó a párkapcsolat terén, hogy párod nem lelkesedik a baba miatt, amiatt ne aggódj, ha szeretitek egymást, és melletted akar maradni, akkor is mindenképpen idő kell neki, hogymegszokja a gondoltaot, hogy apa lesz. Ez a fiúknál sokkal lassabban, nehezebben megy mint nálunk nőknél.

Sőt, nőknél sem egyforma a dolog. Van aki mindjárt az elején elfogadja, örül neki hogy anya lesz, és mindjárt érzi is ezt, boldog, hogy benne rejlik egy új élet, de nem mindenki van íyg vele.

Azt hiszem erre élő példa lehetnék. Első gyereknél, nálam is hasnlóan mint írtad, 16 éves koromtól végig úgy volt, hogy ha gyereket akarok, akkor aktuális hormonszintmérés, az alapján gyógyszerhegyek, a gyógyszerek szedésével 3 hónap után lehet próbálkozni, hogy hátha összejön a baba, és persze imádkozni érte, mert nem fog az olyan könnyen menni. Szóval én is telljesen nyugodt voltam, hogy baba az nem lesz, csak majd aránylag hosszabb szenvedés után, amit direkt a baba miatt kell majd végigcsinálni. Aztán derült égből villámcsapásként ért engem is a dolog, hogy babát várok, 25 évesen.

Anyámék már kisgyerek korom óta azt sulykolták belém, hogy ha terhes maradok, akkor az első babát semmiképpen sem vetethetem el, mert mi van akkor, ha valami orvosi baki miatt soha többé nem lehet gyerekem? (Volt ilyen, egészséges nővel az ismeretségi körben) Azaz bennem sosem merült fel hogy elvetessem, csak azt nem tdtzam, hogy az apa hogy álla  dologhoz, de ez mostmindegy. Anyám onnantól, hogy megtudta, nagymama lesz minden egyes babához odament, megnézte, gügyögött neki, nézegette a babaruhákat, babafelszereléseket...stb, azaz ő már elkezdett mind lélekben mind anyagilag készülni arra, hogy baba jön a családba. Én viszont nagyon sokáig képtelen votam rá, nem érdekeltek a babák, nem tudtam gügyögni nekik, nem is voltam kíváncsi rájuk. Nem érdekeltek a babakocsik, kiságyak, egyéb felszerelési cuccok sem, a babaruhákról nem is beszélve. Anyám már telljesen kétségbe volt esve miattam, hogy már több mint félidős terhes vagyok, már érzem a baba mozgását, de még mindíg a fülem botját sem mozdítom, ha babát, vagy babacuccot látok. Egyszerűen nem tudtam mit kezdhetnék a helyzettel. Tudtam, hogy babám lesz, tudtam, hogy megtartom, lés felnevelem, de sosem tudtam lelkesedni miatta, tényként elkönyveltem magamban, és kész, majd lesz valahogy, úgy voltam vele, és nem érdekelt tovább.

Nem is tudom megmondani, hogy voltaképpen mikor is kezdett érdekelni a dolog, de valahogy a terhesség végefelé már, mindenképpen a harmadik harmadban, és akkor is nagyon lassan ment a dolog, mintha én magam sem hittem volna el, hogy tényleg babám lesz, és hogy azután ő lesz a legfontosabb az életemben. Mire megszületett, azért kialakult a dolog, de emlékszem nagyon nehezen ment.

 

Akkor gondolj bele, hogy ha nálunk nőknél, akiknél elvileg dolgoznak az anyai érzések, és ez rengeteget segít a baba elfogadásában, és dolgoznaka hormonok, hogy örüljünk a baba érkezésének, nálunk sem mindenki tudja olyan könnyen hamar elfogadni a dolgot, hogy anya lesz, akkor a férfiaknál, akiknek nincs meg az anyai ösztön, akikben nem dolgoznak a hormonok, hogy örüljön a gyerekének, hogy fogadja el olyan könnyen? Persze itt is vannak kivételek. Férjem, mikor mi összekerültünk, már nagyon szeretett volna gyereket, még úgy is, ha az nem az övé, de persze saját babát is szeretett volna már akkor amikor megismerkedtünk, ő kimondottan boldog volt, mikor kiderült, hogy gyerekünk lesz, de ez a ritka.  A nők érzik magukona terhességgel járó változásokat, a baba mocorgását, ami szintén segít, hogy felogd, elfogadd, gyereked lesz, és még így is nehéz. A férfiaknál mindez nem kézzel fogható, nem érziknem tud úgy tudatosulni bennük. A legtöb apuka akkor tud igazán örülni a babának, mikor az először kimondottan neki, rá mosolyog, és akkor a baba már három hónapos. Addig nekik sokkal nehezebben megy a  babához való kötődés. Ők először inkább kétségbe esnek, hogy jajj akkor most mi lesz, hogyan tovább, és sokkal lassabban, nehezeben alakul ki bennük a biztonságrzés, hogy nemlesz baj, hogy megoldódik a dolog, hogy jó lesz...stb.

 

Azaz mindenképpen adj időt neki. Ne sürgessd, azzal nem segítesz, esetleg csak rontasz a helyzeten.

VAnak olyanok is, akik tervezik a babát, az apuka is akarja, mégsem tud a terhes felesége mellett álni, mert őt nem érdeklik a babával kapcsolatos dolgok. Majd fontos lesz az neki, amikor majd ő is érzi majd a hasadon, hogy megmozdul a baba, és majd az amikor megszületik, és kézzel fogható lesz neki is. Jó lehet még ha az ultrajhangra is veled megy, főleg amikor annak a babának már baba formája van, és nem csak egy kis zsák, mint az első hetekben. Mondjuk a 12. héten, amikor már látszik a is keze, lába, feje, és pl integet, vagy rugdos, az a leendő apáknak is nagy élmény, de aztán ők talán el id felejtkeznek róla a következő alkalomig, amikor megint látható lesz nekik.

 

Niki