A szovjet ellentámadásról és újbóli megszállásról okt. 31-én döntöttek. Addig a szovjet vezetés bizonytalankodott, voltak a be nem avatkozás mellett kardoskodók és az azt pártolók. Végül is két világos forgatókönyv lehetett: egy "lengyel típusú", vagy is jöjjön egy reformista kormány, amelyik maga csinál rendet, megreformálja a rendszert, de nem megy szembe a szovjet birodalmi érdekekkel (mint pár hónappal korábban a Gomulka-forgatókönyv). Ekkor nem lett volna szükség nyílt és nagyarányú szovjet katonai akcióra.
A másik szerint Magyarországon túlhaladtak az események a lengyel ponton - káosz van, a Nagy Imre-kormány nem tudja uralni a helyzetet, a harcoló csoportok nem engedelmeskednek neki és sodródik a szerintük ellenforradalmi irányba. Nincs esély magyar Gomulkára, minél előbb el kell foglalni Budapestet, különben olyan precedens jön létre, ami a többi, szovjet birodalmi szférába tartozó országot is destabilizálja.

Korábban még Kádár és a többi kikérdezettt magyar vezető is a "lengyel forgatókönyv" mellett érvelt, és a szovjet reformista vezetők is.
Okt. 31-ére azonban megfordult a trend, egyedül Malenkov maradt a békésebb oldalon, és majdnem egyhangú szavazással a nagy erejú katonai akció mellett döntöttek. Hogy nyílt nyugati katonai beavatkozás a magyar oldalon nem lesz - ami amúgy is irreális fantáziálás volt -, azt diplomáciai csatornákon megerősítették, ezután kiadták a parancsot a Varsói Szerződés főparancsnokságának az akcióra.

Ezekkel az erőviszonyokkal kellett volna tisztában lennie a Budapesten egymással huzakodó csoportoknak.