gedy22 Creative Commons License 2009.10.28 0 0 355
Sziasztok!

Én egy nagyon rossz tapasztalatot szeretnék megosztani veletek, a szentendrei, Rózsa utcában működő Sze-Ati autósiskoláról. Az elméleti oktatás náluk egy oktató CD, de ez a legkisebb baj, azzal simán elsőre átmentem, normálisan tanultam mellette otthon, családi segítséggel. A gond ott kezdődött, hogy a sikeres vizsga után nem tudtak a munkabeosztásomhoz igazodó oktatót adni, tehát reggel vagy este, ill. hétvégén. Alkudoztam velük egy hétig, hazudoztak össze-vissza, hogy megoldják, persze csak az időt húzták, pedig a tandíj 2/3-át már ki kellett eddigre fizetni, aztán meguntam, hogy vesztegetik az időmet, és közöltem, hogy másik iskolába iratkozom. A papírjaimat nagy nehezen kiadták, de a pénzemen már több, mint egy hete ülnek. Ma közölték, hogy nem is annyi jár vissza, mint amit elsőre mondtak, hanem 14e Ft-tal kevesebb. De kérdem én, hol írtam én alá, hogy ezt elfogadom??? Semmi tájékoztatást nem adtak írásban, mindent csak szóban, most meg alkudoznak, mikor több, mint egy hete késnek a pénzemmel. Már egy hete hitegetnek minden nap, hogy visszakapom másnap, meg aznap délben, délután, stb., mondván, hogy az én befizetett pénzemet már elköltötték, és várni kell, amíg lesz új bevétel. Mi közöm nekem az ő bevételükhöz? Már feljelentettem őket a Felügyeletnél, ott is nagyon rossz hírük van, és most találtam meg, hogy korábbi székhelyük Budapesten volt, APEH eljárás is folyt ellenük. Hazudós, szándékosan megtévesztő, csürhe banda! Mindenki óvakodjon tőlük!

Edy