rkozma Creative Commons License 2009.10.28 0 0 341
Mivel engem is érdekel a dolog, inkább felhívtam őket, hogy nézzék meg, milyen felirat van a hátulján. A cég munkatársa szerint NEHEZEN OLVASHATÓ kézírással ez van ráírva: "Új harangok, Böde plébános, Baja 1938."
Megnéztem a Kalocsai Érseki Levéltár fondjegyzékében a Perszonális iratok között, és ott van egy Böde József nevű plébános. Csak ő nem Baján szolgált, hanem BAJSÁN.
Beírtam a plébános nevét a gugliba, és kiadta ezt az oldalt, valamint ezt is:
"Templomunknak felszentelése óta, 1816-tól 1898-ig csak egy harangja volt, fa harangállványon. 1898. augusztus 17-én 3 acélharang
(476 kg, 138 kg és 57 kg) érkezett Bajáról, Bodicsi Sándor harangönt mhelyébl, vas haranglábbal együtt. Ezután 4 harang „lakott”
templomunk tornyában egészen 1915. szeptember 15-ig, amikor egy miniszteri rendelet alapján a templom harangjait az orgona 21 homlokzati
sípjaival együtt hadi célokra át kellett adni. Csak egy harang maradhatott a helyén. Az elkobzott harangok pótlása céljából 1924 októberében a
szabadkai FERRUM öntödében két kis harang készült templomunk részére, de már bronzból (75-80 % réz + 20-25 % ón). 1930 októberében
megrepedt az 1898-ban felszerelt acélharang. Hét évig gyjtötték a pénzt új harangokra, majd a zágrábi Quirin Lebiš harangönt mester
megvásárolta a repedt acélharangot, és helyettük két nagyobb bronzharangot készített, melyek felszentlését Hegeds Lénárd bajmoki esperes,
Barsy Viktor topolyai és Böde József bajsai plébánosok végezték 1938. március 12-én. A virágokkal és szalagokkal felékesített harangokat a
Tűzoltó Testület emberei húzták fel a toronyba. A harangöntő munkájára 15 év garanciát vállalt. Munkája minőségét bizonyítja a tény, hogy 66
év után még mindig használhatók harangjaink. "
(Gondoltam, mielőtt valaki licitálna a 9500 Ft-os képre, tisztázzuk a dolgot.)

A kép itt is megtalálható.