Hosszú kényszerpihenő után újra itt!

Szervusztok Kutyások!

Nekem is van egy egy éves magyar vizsla úrhölgyem, aki a Joy alapnevet kapta, egyébként Joyo, Joyszi, Josh, Josho, Mamlasz, Gyagya, Mami, Dilinyó, Cicus, Dömper, Dömpike, Dózer és egyéb más, rá jellemző nevekre is hallgat.
Egyszerűen imádnivaló, a legjobb barátnője egy vele egy idős cica, akivel akkorákat szoktak bohóckodni, hogy aki látja, minimum sír a röhögéstől. Legkedvesebb játékuk az, hogy Joyó háttal lefekszik a kertemben található farönk elé. Macska a farönk tetején feszülten figyel. Joy egy darabig várja, hogy na, mikor ijesztesz már meg, aztán hátrasandít. Macska teljes passzivitást mutat, mintha ott sem lenne. Kutya kiborul, fenék is lekerül a földre, a fej is, és szomorúan lehunyja a szemét. Macska felhevül, rárepül a kutya hátára, végigvágtat rajta, és mivel a kutyát ily módon az inzultus váratlanul éri és berzenkedése jeléül felemeli a fejét, a macska mintegy röppályáját megkoronázva ráugrik a kobakjára (amitől az koppan a földön), és onnan veszi a lendületet a meneküléshez. Innentől kezdve mi is be vagyunk vonva a játékba, hiszen a fogócskához igénybe veszik a kerti bútorokat, virágtartókat, hintát is, attól függetlenül, hogy azok éppen rendeltetésszerűen használva vannak. Tehát minimum egy pohár felszáll és Föld körüli pályára áll - mi pedig utána. A székek borulnak, a virágtartók nem különben. Ha véletlenül másfél-két óra múlva elfáradnak és abbahagyják, a kert úgy néz ki, mintha harmadik világháborúsdit játszottunk volna atomfegyverekkel. Tehát aki mozgalmas életre vágyik annak melegen és kissé kaján vigyorral ajánlom a magyar vizslát.

Folyt. köv.

Solya