Az egész úgy kezdődött, hogy 8 éve végleg elköltöztem otthonról. Anyám egyedül érezte magát, és méltó helyettesemül, venni szándékozott egy kutyát. Egy nem túl nagy, jó szándékú, kis mozgásigényű jószágot. Ehhez képest - nem kis meglepetésemre - hazaállított egy óriás schnautzerrel. A kis 8 hetes gonosztevőben már dolgozott a terrier vér, hamar rászolgált a Bitang névre. De mutter se fukarkodott a korszerű ebpedagógia legújabb vívmányinak alkalmazásával. Egyszer például Biti felmászott a frissen vetett ágyra, anyu lehúzta, visszamászás, újabb lehúzás, vissza, le és ez így ment - mivel a kutyával következetesnek kell lenni! - vagy tízszer, ekkor a négylábú megelégelte, és diszkréten megfogta anyu kezét (de nem szorította, csak sokat sejtetően nézett: hagyjál már békén!). Anyám értett a 'szóból', kihúzta a kutya alól az ágyneműt, és megágyazott magának a másik szobában… Képzelhetitek milyen volt, amikor sétálni mentek! Károly bácsi a frakkból ipari tanuló anyámhoz képest. Aztán még volt pár olyan eset, amikor a kutyus megviccelte anyu üzletfeleit, egy-egy váratlan Zrínyi féle berohanással a tárgyalóba. Ezek azonban úgy látszik nem voltak túl humoros emberek, mert leginkább betojtak, a 70cm-es marmagasságú, csupaizom, üvöltő fekete kutyától. Ezért aztán hozzám került, személyi testőr, és edzőtársi beosztásban. Minden reggel megyünk futni, kézjelre 'dolgozik', mérges nézésemre meghunyászkodik, pedig nem verem (nem is szabad, mert az ütlegelést a kutya nem tudja értelmezni), sőt sokat játszunk. A kijelölt közlekedési zónáit nem lépi át. Nem ugat. Általában első szóra visszajön őzkergetésből, verekedésből, csajozásból. Bárhol otthagyhatom, jöhet kutya-macska nem mozdul. Fogott már betörőt, azt is intelligensen, csak az alkarját roppantotta meg, jobban nem bántotta, igaz az ettől is elájult (a kiérkező közeg lábbal 'konstatálta' a delikvens egészségi állapotát 'B*meg, ehhez mentőt kellett volna hívni, nem rendőrt!') Aztán ez a fegyelmezett kutyát elviszem anyámhoz, kilépek az ajtón, és mintha kicserélték volna: Felkap egy - feltételezése szerint - fontos iratcsomót, és röhögve rohan végig a lakáson, ugyanis semmi se vidítja fel jobban, mint amikor anyu kergeti.