Szia!

Elnézést, hogy ilyen soká nem válaszoltam, de valahogy még nem számtan rá magam egy hosszabb velősebb válaszra és félmunkát meg nem akarok végezni, úgyhogy fogok válaszolni, ha ez sok idő lenne, akkor elnézést. (mail címet ha adnál írnék amikor írok ide)

Amíg nem válaszolok itt egy írás, a net-en találtam, ami ugyan kicsit tudományos ízű, de van benne jót is (főleg a sok alátámasztás miatt), és ki is emelném belőle, amit jónak találtam, ami kapcsolódik picit a szentháromság témához. Krisztusnak sok "szerepköréről" van bő kifejtés ebben az írásban, de valahogy hiányolom a bőségeset a háromságra vonatkozóan, valószínűleg azért, mert az írásban egy fél mondat sincs a háromsáról (csak a koma johanneum, de mint tudod az betoldás), csak a keresztelő rész alapján, vagy Pál egyik köszöntése alapján való közvetett következtetés az alapja minden háromságról szóló tannak, viszont pl.: az Emberfia (bar-nasa) és annak gazdag alátámasztása az írásból is alá lehet támasztani, és ezt szeretném ebből az írásból kiemelni.

A forrás (sajnos a netről letörölték valamiért, de mivel van net-archiváló nem veszett el): http://web.archive.org/web/20070716142925/http://www.pphf.hu/kat/bib/AVE3/CULLMANN.htm


és az idézett rész: (rövidítések: EF: Emberfia EJ: Ebed Jahve IF: Isten fia stb.)
------------------------------------------------------------------------------------------------
"
PÁL ÉS AZ EF

Az EF elnevezés nem fordul elő Pálnál, annál inkább a gondolatkör másik fele, amelyik Ádámra vonat­kozik: második Ádám, utolsó Ádám, eljövendő Ádám.

Az 1 Tesz 4,17 a Dán 7-re megy vissza: Jézus az ég felhőin át jön el. A fő hangsúly azonban a 2. Ádám gondolatán van. Az EF és Ádám lehetetlen azonosításának kérdését oldja meg azzal a radi­kális újítással, hogy az EF a történelemben megtestesült, így nincs szó többé a mennyei ember ál­landó visszatéréséről. Három fontos helyet elemzünk.

1 Kor 15,45kk: Filón tanításával polemizál (rabbinikus körökből ismerhette). Első és utolsó Ádám­ról beszél, ami itt a másodikat jelenti. A mennyei embert a megtestesült Jézussal azonosítja.

A 46. versben felcseréli a filóni időrendet: nem a lelki/szellemi ember (a pneumatikon) az első, hanem a természeti/érzéki (a pszüchikon). Ez azt is jelenti, hogy a mennyei ember nem azonosítható a teremtés első emberével. Nincs két első ember, csak egy van, Ádám, ő az, aki isteni rendeltetéséhez hűtlen lett. A mennyei ember azonban, az ember tökéletes prototípusa nem tartozik a Gen teremtés-elbeszélésé­hez: ő, mint megtestesült ember csak később jött.

Természetesen preegzisztens, de ezt nem fejti ki. A második Ádám szerinte is a mennyből való, ahol mint Isten képmása él.

A mennyei ember nemhogy nem azonos Ádámmal, hanem egyenesen azért jött, hogy hibáját jóvátegye, azaz teljesítse azt a feladatot, amit Ádám nem teljesített. A Gen 1,27-t és 2,7-t nem játsza ki egymással szemben, ugyanarról az emberről van szó.

Az EF tehát először csak Jézusban jelent meg a földön, a teremtésben nem volt jelen, hiszen ő a te­remtés közbenjárója (1 Kor 8,6; Kol 1,15), tehát fölötte áll.

Az Ádám és az EF = Jézus közötti azonosság nem a személyükben, hanem a feladatukban létezik. De itt a radikális ellentét is: Ádám hűtlen lett e küldetéshez és általa az emberiség is bűnössé vált, azaz már nem Isten képmása. Csak egy kivétel van, az inkarnált mennyei ember. Ő éppen Ádám bűne miatt jött el. Pozitíve tehát osztozik vele a feladatban, hogy Isten kép­mását megjelenítse, ne­gatíve osztozik vele abban, hogy ő teszi jóvá Ádám bűnét.

Róm 5,12-19: Teljesen megegyezik Jézussal abban, hogy az EF és az EJ fogalmat a legszoro­sabban összekapcsolja. Pál Jézus gondolatát hűségesen értelmezi.

Jelen van-e egyáltalán ebben a részben az EF gondolat? Ha a kifejezés nem is szerepel, az an­throposz éppúgy a barnasa (emberfia) megfelelője, mint a hüiosz tou anthropou.

A mennyei ember megbízatása, hogy megváltsa az embereket azzal, hogy olyanná teszi őket, mint ő maga: Isten képmásává. A bűn, amelybe minden ember képviselője, Ádám vitte az em­beriséget a megváltásért engesztelést kíván.

Ehhez nem elég csak a mennyei ember leereszkedése. A gnosztikus gondolkodásban az em­bert az anyagtól kell megváltani. Itt a bűntől is. Ehhez nem elég csak a megjelenés a földön: a fő a kien­gesztelés az ember által.

Egyetlen ember tette elég volt a bűnösséghez, egyetlen kegyelmi tett a szabaduláshoz, de Pál hang­súlyozza a különbséget: az engesztelő tett erejének nagyobbnak kellett lennie, mint a bűn erejének.

A zsidó elképzelésekben is benne van a helyettesség gondolata. A Dán-beli EF a szentek népét képviseli. De csak a megváltó szerepére gondol, az engesztelőre nem. A Róm-ben el­lenben Jézus magába fölveszi a bűntől megszabadítottak közösségét. A háttérben az egyház mint Krisztus teste gondolata áll.

A jelen emberisége két pólus között áll: egyfelől Ádámmal vannak kapcsolatban, mint bűnösök, másfelől Krisztussal, mint megváltottak.

Ide tartozik a régi ember — új ember kérdése is. Kol 3,9-10: egyfelől utal a Krisztusba öltözésre (Gal 3,27; Róm 13,14), másfelől az istenképiségre: a „képe szerint” a Gen 1,26-ból ered; csak az alakíthat minket Isten képére, aki egyedül az volt és az is maradt. Ugyanez az Ef 4,24.

Fil 2,5-11: három fogalmat egyesít: EF, EJ, Küriosz.

Valószínűleg ókeresztény arám zsoltárt idéz. Az is feltehető, hogy zsidó-gnosztikus himnuszt alakí­tott át a keresztény teológia szerint. De teljesen a páli gondolkodást tükrözi.

A morfé (alak) kifejezés nyilvánvalóvá teszi a kapcsolatot a Gen 1,26-tal. A Pesitta damutha fordí­tása is mutatja, hogy a morfé fedi az eikón (képmás) fogalmát. Itt nem Jézus „isteni ter­mészetére” kell gondolnunk, hanem Isten ama képmására, amit kezdettől fogva magán hord. Tehát a mennyei emberről van szó. Ugyanilyen értelemben szerepel a Kol 1,15-bem és a 2 Kor 4,4-ben.

A himnusz alapja tehát: Krisztus Isten egyetlen igazi képe, a mennyei ember. Tehát a mi megújulá­sunk csak a Krisztus képére való átalakulás folytán következhet be.

Ez a metamorfózis jelenik meg a Kol 3,10-ben, a 2 Kor 3,18-ban és a Róm 12,2-ben is. Vég­leges átváltozásunk az idők végén szintén Krisztus képére történik: Róm 8,29. Ugyanígy Fil 3,21 és 1 Kor 15,49.

Tehát a kiindulópont, hogy Krisztus Isten preegzisztens, tiszta képe, Isten-ember már a preeg­zisz­ten­ciában.

Az erre következő kijelentés: nem tartotta céljának, hogy Istennel való hasonlóságát, mint zsák­mányt magához ragadja — szintén csak a két Ádámról szóló tanból érthető. A Gen 3,5 sze­rint Ádám bűne, hogy olyan akart lenni, mint Isten, ezzel veszítette el az istenképiséget. A mennyei em­ber e zsákmányt nem kívánta, ezért hű maradt isteni rendeltetéséhez, mégpedig éppen azzal, hogy önmagát kiüresítette: ember lett, belépett az istenképiségét elveszített em­berek közé.

A kiüresítés tehát arra vonatkozik, hogy:
1. „az” ember „egy” emberré lett, sőt (8. vers) arra is, hogy
2. az EJ szerepét magára vállalta (megalázta magát a halálig). Mindkettőben en­gedelmes­sé­gét bi­zonyítja. Ez a fő, mert Ádám bűne éppen az engedetlenség.

„Az emberekhez lett hasonlóvá”: valóban és teljesen magára vette a bukott ember formáját.

„Egészen a halálig”: nem időrendi értelemben, hanem a halál az engedelmesség legmagasabb meg­nyilatkozása.

„Mégpedig a kereszthalálig”: a leggyalázatosabb halált vette magára.

Pálnál tehát az EF és az EJ gondolat teljes ötvözetét látjuk. Ha ez őskeresztény himnusz, úgy e teo­lógiai kapcsolat már Pál előtt is megvolt.

A 9-11. versek a Kürioszról szólnak. Itt a hüperüpsósen ige értelmét vizsgáljuk: nemcsak annyit jelent, hogy „nagyon felmagasztalta”, hanem: „többet tett, mint felmagasztalta”. Azt fe­jezi ki, hogy Jé­zus a halála után nem egyszerűen megelőző létformájába tért vissza, hanem új feladatai alapján még szorosabb kapcsolatba lépett Istennel: Küriosszá tette a mindenség feletti teljhatalommal. Sőt, a Küriosz megfelel a héber Adonájnak, így Isten engedelmessége miatt a saját nevét és hatalmát ad­ta Krisztusnak,ő pedig elfogadta, nem mint zsákmányt szerezte meg, hanem mint funkciót kapta Istentől.

Nem adopcianizmusról van szó, hiszen Isten alakját (morfé) kezdettől birtokolta: Isten tökéletes kép­mása, visszfénye volt. Ehhez járul az Istennel való egyenlőség, az isteni hatalmi funkciók.

Itt üdvtörténetről van szó, nem a természetekről szóló spekulációról. Küriosszá tétetett (ApCsel 2,36)."
--------------------------------------------------------------------------------



Üdv