ultrafalusi Creative Commons License 2009.10.19 0 0 19282
Spartathlon.2009.

Sokat készültem idén, és ennek megfelelően szép reményekkel utaztam ki Görögországba. Az utazás gyorsan ment, kedden az éjszakai járattal repültünk, Lőw Andrissal, rövid szunyókálás, és már meg is érkeztünk Athénba. Megbeszéltük, hogy elmegyünk a London hotelbe helyi járattal, és majd ott alszunk egy jó nagyot. Fél óra száguldást követően, megérkeztünk, és csalódottan vettük tudomásul, hogy minden létező fotel, és kanapé foglalt. Andris a földön, én egy széken, és próbáltunk aludni. Szerda szobafoglalás, orvosi papírok leadása, rajtcsomag átvétel, véradás, evés, ivás, szóval hasznosan teltek az órák. Délután megérkezett két szobatársunk is. Pető Pisti, és Szabó Sanyi. Így aztán igen jó hangulatban telt el a nap hátralévő része. A csütörtök is hasonlított az előző naphoz, de itt már a főszerep az esélylatolgatással telt el. Mit fogok enni? Inni? Mennyit? Meleg cucc jó helyen lesz? Stb, kérdések foglalkoztattak. Mindegy, gondoltam, nemsokára úgyis kiderül. Reggel 4re beállítottam az ébresztőt, megpróbáltam nem a versenyre gondolni. Egész jól aludtam, így frissnek és erősnek éreztem magam. A reggeli, nem nagyon ment , (minden ment csak a falatok nem.)Egy gyors kávé , csomag a kamionra, én a buszra, és irány az Akropolisz. Nem voltam megnyugodva amikor eszembe jutott,hogy mi várhat rám,de most már élvezni kell mindent,ezért is vagyok itt,nyugtattam magam. Nem sokáig, mert hamar megérkeztünk. Még gyors szerelvén igazítás, csapatkép, és rajt. Régóta vártam ezt a pillanatot, nem kezdtem gyorsan, tartottam magam a tervezett tempóhoz. A biztonság volt a cél, ami így utólag nem biztos, hogy mindig jó. Sokáig együtt van a mezőny, aztán szépen lassan szétrázódik, így lettem egyre magányosabb futó, egész jól éreztem magam, ment a futás úgy 42km-ig, itt ért utol Németh Zoli, Végh Atti duó. Ekkor már nem volt jól a gyomrom, nem is akartam velük menni, és megint hamarosan egyedül találtam magam. Nem baj, ez egyéni küzdelem és haladtam tovább, próbáltam enni, inni, nem nagyon tudtam, pulzus az egekben tempóm nem jó,ez van majd lesz jobb is. Fogytak a kilométerek 60 km-nél értem utol Sándor Csabit, aki éppen frissített az út szélén, elmondtam neki, de látta ő is hogy szarul nézek ki, normolittal egész jól helyre raktuk a gyomrom, egy időre, aztán haladtunk is együtt Korintoszig egy elég jó kis Magyar csapattal, négyen-öten lehettünk.Vártam már a főtt ételt,de csak a levest tudtam magamba diktálni, amit Móniéktól kaptam, az nagyon finom volt, elvittem azért egy tejberízst is, de két kanál után eldobtam. Megint nem voltam jól, a combok beállva, étel nem megy, nem túl jó kilátások. Mentem, sétáltam és vártam a csodát , ami meg is jött, és megint ment a futás,közben ismét egyedül találtam magam,jó is volt saját tempót tudtam menni. Aztán hamarosan jött a kaszás megint borzalmasan voltam,egy Olasz sráctól kaptam vizet,és bevettem a sótablettákat és gyalogoltam tovább. Közben ismét beért Csabi, és próbált motiválni, ami jól esett a lelkemnek. Nem volt erőm, de a futás gyaloglás kombinációja ment valamennyire. Megint erőre kaptam, így haladtunk Nemeába, újra jól éreztem magam. Felvettem a meleg ételt, hosszú ruhát, és tovább haladtunk, nem akartunk időzni, fölösleges, jobb nem leülni. Enni nem tudtam, inkább nyomtam magamba a géleket, érdekes egész jól megmaradt bennem egy darabig. Ezekre az etapokra nem emlékszem tisztán, nem élveztem a versenyt, szarul voltam, minden frissítőn próbáltam enni de nem ment, fogytak a gélek és haladtunk Malandreni felé, itt már a lelkem mélyén tudtam, hogy lassan elfogyok, a szintidők is szorongattak, és ez csak rontott a helyzeten. 140Km újra frissítő pont, kapok levest nagyon jól esik, meg is ittam három pohárral, leültem egy székre és iszogattam, majd figyelmeztettek, hogy lassan indulni kéne, mert fogy az idő, Csaba elköszönt látta ,hogy nem vagyok túl jól eltűnt az éjben. Összeszedtem magam indultam tovább, lejtős rész következett, de nem ment a lefelé sem, hányás megállás, elindulás borzalmasan éreztem magam. Sajnátam, hogy a lejtőket sem tudtam nyomni. Lassan haladtam közben utolért Soós Peti kisérő csapata ők szedtek össze, és vittek a következő pontig. Kiszálltam a buszból, és szépen levettem a rajtszámot, nem voltam csalódott, inkább fáradt és férfiasan vettem tudomásul, hogy ennyi nincs tovább. Kár lenne szépíteni a dolgon, sokkal rosszabb állapotból is keveredtem már ki, most nem ment. Részemről itt véget ért a verseny, a záróbuszra szálltam és irány Spárta. Tavaly 210km- nél álltam ki, idén 140km teljesítettem, azt hiszem egyszer majd odaérek, képes lehetek rá, addig is megpróbálom a dolgok jó oldalát észrevenni, mert csak úgy tudom a hibákat kijavítani, ami jobb esélyeket adhat a jövőre nézve.

Ui: Boldog vagyok, hogy ott lehettem, hiszen azt csinálhattam amit a legjobban szeretek. Köszönöm a sporttársaknak, és a kísérőknek az önzetlen segítséget.


Tisztelettel: Ervin.