Kedves Levelezőtársaim!

Köszönöm, hogy hozzászólnak a felvetésemhez. Ezzel bizonyítják, hogy az oktatás ügyét fontosnak tartják.

Valóban felmerül, hogy a munkaerő-piac több szakmunkásra tartana igényt. Ebben nem szívesen foglalnék állást, nem ismerem a tényszerű adatokat. Hogy a művészetoktatás, akár a zenetanulás, akár a rajzkészség fejlesztése felesleges pénzkidobás lenne, nem gondolnám. Inkább az ellenkezőjét.

Személyes példámat talán nem illik, de mégis előhozom, hogy biztosan tudott történettel támaszthassam alá érvelésemet. Édesapám 4 szakmával rendelkező, magasan kvalifikált szakmunkás volt. Valamelyest maga is tudott hangszeren játszani. Szüleim nagy súlyt helyeztek három gyermekük zenetanulására. Hálával gondolunk ezért reájuk. Jómagam ennek köszönhettem, hogy tanulhattam. A sors úgy hozta, hogy kitűnő érettségim ellenére érvényes maradt számomra a kitiltás minden felsőoktatási intézményből. Tettem ugyan kísérleteket, de a tiltást megkerülni évek múlva sem lehetett. Így egy szimfónikus és egy színházi zenekarnak lettem tagja, majd, ha jóval később is, de bejutottam egy zenetanárképzőbe. (A hangszerjáték nem volt ideológiai alapon művelhető.)

Ezzel csak azt szerettem volna példázni, hogy a művészetoktatásban való részvétel akár mentőöv is lehetett. Természetesen nem ezt tartom lényegesnek, hanem a művészetoktatás személyiségformáló hatását.

A technika feljlődése mind magasabban kvalifikált szakmunkásokat követel. Nem idegen tőlem a gondolat, hogy például egy jó gázszerelő hangszeren játszó, vagy festéssel, szobrászkodással foglalkozó, több idegen nyelvet beszélő ember lehet.

Tisztelettel:
Gál Zoltán