A verseny

Reggel 4 órára húztuk az órákat, de nem kellet megvárni a csörgést.   Már 2-től csak forgolódtam az ágyban. Felöltöztünk és lementünk kajálni. Meglepően nagy volt a választék, mert a többiek azt mondták, tavaly csak pirítós volt. Jót reggeliztünk és vissza a szobába. Tanakodás, hogy miben induljak. Rossz időt jósoltak, ami nekem jó. Felvettem egy hosszú ujjút ebben mentem az Akropolisz-hoz. A buszon már érezhető volt a feszültség. Jópofiztunk, de mindenkin látszott az izgalom. 6 előtt elindultak a buszok és meglepően hamar odaértünk a rajthoz.  Közös fényképezés és mindenki magába fordulva várta a rajtot. Úgy döntöttem, hogy a rövid saucony-ban és sapkában indulok. Jó döntés volt.

Visszaszámlálás és elrajtoltunk.

Egy rövid szakaszon a Fendrik Laci mellett mentem, aztán nem foglalkoztam senkivel. A sapkám tarkóvédője lehajtva, elzárt a külvilágtól. Az órámat figyeltem és mentem. 155 volt az engedélyezett max pulzus. Volt, hogy egy –egy emelkedőn feljebb ment, de lassítottam és visszaállt. Érdekes volt az ébredező városban futni. Csúcsforgalom volt, a rendőrök lezárták az utakat, de az emberek nem voltak idegesek. Sőt több helyen tapsoltak! Jött egy hosszabb emelkedő, de nagyon jó kedvvel ment a futás. Az első pontnál nem ittam, csak a kulacsomból. Nyomtam a részidőket, így nem is tudtam összesen mennyi ideje futunk. Ahogy melegedett az idő, lassítottam, mert a pulzus ment volna feljebb. A félmaraton  úgy emlékszem 1ó 57’ volt, de visszanézve 1ó 40’. VAlahol itt értem utol Remót és Szőnyi Ferit.  Nagyon jól éreztem magam. Ahogy melegedett az idő kérdeztem a pontoknál, hogy van-e jég, vagy hideg ital. Nem volt. Vízzel hűtöttem a fejem.

A 40 km-es ellenőrző ponttól elkezdetem a 10’ futás-1’ sétát a tervem szerint. Éppen ideje volt, mert egyre melegebb lett. A futások után egyre inkább vártam a sétát.

Valahol itt ért be a Cserpák Józsi. Talán egy 10’-es szakaszt mentünk együtt, aztán egy lejtős részen Ő elment.   A combom éreztem és bevettem 2 só tablettát, de gondoltam, hogy jó lenne egy Magneb6. Itt vettem észre, hogy nem raktam az övtáskámba. Innét csak ezen járt az agyam.  Közben a Tóth Attila utólért és adott egy kis tasak sót, de én „természetesen” az ampullás magnéziumra vágytam . De szerencsére arra jártak a Móniék és én találtam egy ampullát az út szélén. J

Ettől megnyugodtam egy kicsit és mentem tovább. Beértem egy kis faluba és elhatároztam ,hogy szerzek jeget. Bementem  3 kis kocsmába is, de nem volt. Aztán egy halas boltot meglátva, láttam, hogy a halakat jégen tartják. Bementem és telerakták a sapkám jéggel. Fizetni nem engedtek.  Sokkal jobb kedvvel és komfort érzettel futottam tovább. Azt mondják, nem volt túl meleg, de mégis…. Kb. 3 km múlva a következő pontig, a sapkámban lévő jég elolvadt és a sapka csont száraz lett.

A futás még jól ment, bár itt már az emelkedőket is gyalogoltam.  Már vártam azt a részt, ahol az András eligazítása alapján sorba állnak a hajók, mert onnét állítólag már nincs messze Korinthosz.  Azért még elég messze volt. Egy emelkedő után, a híd előtt már volt hideg ital is, ettől egész felfrissültem. A nagy ep-ig már jó kedvvel futottam. Itt néztem meg az órám, és meglepődtem, hogy 7ó 30’ körül értem ide. Ahogy beértem, a Móni  hozott egy tál rizst én pedig  gondoltam, jól fog esni egy gyúrás. Jól is esett, de csak babaolajjal  gyúrtak. Jobb lett volna valami krém.   Csaba, a Végh Atti kísérője útközben szerzett jeget. Tettem a kulacsomba  és egy zacskóba, azt kézben vittem. A rizsre közben hoztak joghurtot, hogy jobban csússzon. Ezt már menet közben ettem meg.  Jó hangulatban, jó kedvvel indultam tovább. Kajálás után sima vizet ittam, hogy a fehérjés sponser ne vesszen össze a gyomromban a rizzsel. De mégis összevesztek. Kb. 3 km után ki kívánkozott  minden belőlem és ki is jött. Itt elég szarul éreztem magam. Feküdtem egy fa alatt és remegtem. Elég rosszak a kilátások. Nem baj időm van, ez az állapot meg majd elmúlik.

Gyaloglás a következő pontig. Itt két idősebb hölgy ült egy asztal mellett és leszúrtak mikor reklamáltam a meleg víz miatt. De lehet, hogy csak én voltam nyűgös. Legalább mosakodni jó volt. A pont után megpróbáltam futni, de kb 10 m után már 180 körül lett a pulzusom. Ekkor visszaálltam gyalogolni.  Többször próbálkoztam a futással, de mindig ez lett az eredménye. Sajnáltam, mert jól futható részeken mentem. Féltem, hogy a végén hiányozni fog az itt elveszített idő. De nem csüggedtem, gyalogoltam tempósan tovább. Ancient Korinthosznál meg sem álltam. Gondoltam enni úgy sem tudok, így gyalogoltam tovább. Érdekes, hogy gyalogolok, de mégsem nagyon előznek le az emberek.  Ahogy leérek egy felüljáróról, poros út következik. Több kísérő autó megy el mellettem olyan tempóban, hogy alig látok a portól. Megáll mellettem egy kocsi. A Szőnyi Feri kísérője és kérdi, segíthet-e valamit. Csak legyintettem és tovább küldtem . Még beszélni sem nagyon volt kedvem. A szőlő lugasok közt gyalogolva megkívánom a szőlőt, de nem merek enni. Pedig a kedvenc gyümölcsöm. Az ellnőrző ponton csak lemosom magam és megyek tovább. Egy kisvároska következik, nagyon szűk utcákkal. Valahol itt hívtam fel Olit, hogy mit csináljak.  Ő is a gyaloglást javasolta. Néztem a km táblákat és láttam, hogy közel 8’-es km-ket tudok így is menni. Nem figyeltem, hogy hol járok, csak daráltam a km-ket.  Egyre több ponton ültem le, a cipőmből kiszórni a kavicsokat. Akkor legalábbis úgy éreztem, hogy valami van a cipőmben, de aztán rájöttem, hogy a kezdődő vízhólyagokat éreztem apró köveknek.  A következő faluban nagyon sok gyerek kért aláírást. Mindenkinél megálltam, beírtam a kis füzetükbe a nevem, és honnét jöttem. Örülnek.  A ponton nem mertem enni, mert ha ettem,utána minden kijött belőlem. Csak a sponsert ittam, remélve, hogy ezzel kitartok még. Tudtam, hogy ez így nem lesz jó. A Móniéktól kértem gélt, de nem volt,  az enyémet pedig én előre küldtem az állomásokra. Egyre inkább gyengültem, de gyalogoltam tovább. A Móni próbált valamit belém erőlteni ahol utolértek, de én hisztiztem, hogy úgy is kijön belőlem. Emelkedik az út, de legalább már árnyékban van, bár már gyengül a nap ereje.

Valahol itt ért utól a Szőnyi Feri. Ő is elég rossz állapotban volt, nem tudott enni. Mondtam, hogy menjünk együtt, de Ő lemaradt Soulinari-nál. Én ettem egy kicsi sós kekszet, kenyeret és ittam kólát. Kár volt, mert a következő 3,5 km-en 8x álltam ki a bokrokba. A Feri gondolom itt ment el mellettem, mert egy darabig jóval előttem volt. Bekapcsolom a fejlámpám, mert elég sok autó jön szembe, pedig még lehet látni az utat.

A következő nagy ponton Nemea-ban már volt az előre küldött gélemből. Nem ettem semmit, csak ittam és benyomtam egy gélt. Kezdtem helyre jönni. Feltankoltam WC papírból, vízből, Csaba fekete teát itatott velem és mentem tovább. Innét voltak már olyan szakaszok, ahol futottam is. Itt volt az a rész, ahol az autópálya aluljáró előtt murvás volt az út. A talpamnak nem igazán esett jól. Egyre több kísérő és zsűri kocsi jött és olyan port csináltak, hogy alig láttam. Lámpával még osszabb volt, mint világosban.  A következő kocsi elé kiálltam és nem engedtem el mellettem. Mikor kiszólt, mondtam, hogy lassan menjen. Szerencsére betartotta és innét ez volt a taktikám.

Az autópálya alatt áthaladva emelkedni kezdett az út. Itt is volt már olyan szakasz, ahol futottam. Egy dombtetőn jókedvű fiatalok voltak a pontőrök. Ittam egy kis levest, ez már bennem maradt. A lejtőn is kocogtam pár helyen. A következő faluban biciklis gyerekek jöttek ki elém és kísértek be az ellenőrző pontig  (Malandreni). A Móni itt is próbált belém erőltetni egy kis kaját, de én még mindig hisztiztem.

Szerencsére itt már volt nálam gél és kezdtem energetikailag helyre jönni. A lyrkia-i ponton megint WC. Itt ittam egy energia italt, de mást nem ettem.  Móni mondta, hogy menjek mert nemsokára jön a hegy ami az én barátom. Akkor ezt nem így gondoltam, de nem mondtam Neki. Aztán mégis igaza lett.  A kaparelli ponton egy kis levest ittam megint, benyomtam egy gélt és elkezdtem a szerpentint. Itt nagyon jól érzetem magam, a hegy lábáig kb 10 ember mellett mentem el. Pedig csak tempósan gyalogoltam. A hegy lábánál meg sem álltam, mentem a kivilágított úton és viszonylag hamar felértem a csúcsig. A csúcson lévő pontnál felvettem a hosszú ujjú pólót, kitisztítottam a cipőm és elkezdtem az ereszkedést.

Hát az sokkal küzdelmesebb volt, mint a felfelé. A talpam minden lépésnél sajgott, sokszor hangosan ordítottam. A túloldali ponton csak átmentem és egy kicsit kocogtam. De nem esett jól a futás ezért megint átváltottam gyaloglásra. A km táblákon csak azt néztem, milyen messze van a következő pont, az aktuális helyzetem nem érdekelt. Tudtam, hogy több mint 2 óra előnyöm van a szintidőhöz, ezért nem izgultam.  A 167 km-es pont előtt megelőzött egy srác. Kb. 1 km múlva a ponton ott ült és próbált hányni, de nem ment neki. Kívülről nézve, ez sokkal rosszabb állapot volt, mint az enyém 60 km-rel ezelőtt, mert én nem csak erőlködtem. Kérdeztem, tudok-e segíteni, de mondta, csak menjek tovább.

Jött egy emelkedő, majd beértem Nestani-ba. Itt leültem. Móni mondta, hogy mindjárt jönnek a Zoliék. Gondoltam megvárom őket.

Ennél rosszabb már az sem lehet, ha itt a Végh! J