"1. A kortársak egyáltalán nem tudhatták, mivé alakul a német erjedés. Így I. Miklós sem tudhatta 1849 április-májusában, amikor a magyar beavatkozás hadműveleti terve elkészült, de még nyáron sem tudhatta, merre billennek az események. Éppen a magyar példa riasztotta meg a Szent Szövetség urait, hogy az európai erjedés kiszámíthatatlan, számukra súlyos fejleményeket hozhat. Európában senki nem számolt komolyan egy magyar forradalom, s pláne háborút hozó szabadságharc lehetőségével. Az pedig csak mosolyt váltott volna ki, ha valaki azt mondja, hogy a magyar "lázadók" hadereje a császári csapatokat csaták tucatjaiban kiveri Magyarország területéről. Mégis ez történt. A dolgokat a kortársak mindig máshogy élik át, mint ahogy később a történészek áttekintik. Ezért a leghitelesebbnek a történettudományi szemléletben, az egyidejűség összefüggéseinek feltárását gondolom. Ez vezet e témában is."

-- Segítene a vitában tisztábban látni, ha bekopácsolnád a Miklós-Paszkevics levélváltás idevágó részét. Én ugyanis ezt nem ismerem és így csak találgatni tudok, hogy miről van valójában szó.

Esetleg elképzelhető, hogy Miklósnak nagyon-nagyon rossz értesülések álltak rendelkezésére és teljesen tájékozatlan volt német ügyekben (láttunk már a történelemben abszolút hamis értékeléssel dolgoknak nekivágó államembereket, politikusokat), de előzetesen ezt nem tartom valószínűnek. 1849-re a német nemzeti, forradalmi egyesülés esélye nulla volt, levették a napirendről. Aktuálisan éppen Poroszországnak volt esélye lépni valamit az ügyben, mert az FP lenullázta magát, Ausztria pedig nagyon el volt foglalva a magyar ügyekkel. De maga a porosz király is látta, hogy a német egység akkor és ott, forradalmi erőkre támaszkodva nem megvalósítható, mert visszautasította az FP által megszavazott német császári koronát, mivel nem érzett mögötte elég támogatottságot, hogy azt majd a többi nagyhatalom kereszttüzében is megtarthassa.


"A lényeg: amikor I. Miklós elrendelte, hogy Paszkevicsnek őszre vissza kell térnie, akkor egyrészt a német erjedés miatti háború lehetősége, másrészt az a tévhit vezette, hogy a magyaroknak elég lesz az orosz hadsereg megjelenése, s megadják magukat. A cár nem a FP.-től félt, mint "intézménytől", hanem a német egyesítés "renitens" szellemben történő végbemenetelének lehetőségétől. Ezesetben ugyanis egy nagyhatalom jön létre szinte egyik percről a másikra, amely biztosan fittyet hány az egész szent szövetségi európai rendszerre, s a következmények beláthatatlanok."

-- Ez a visszarendelés megintcsak nem tudom, mikor volt, de 49 április-május folyamán a badeni és rajnai megmozdulásokat a porosz katonaság minden megerőltetés nélkül el tudja fojtani, pedig azt össze sem lehet hasonlítani az orosz haderővel akkoriban. Júniusra már ki van végezve baloldali demokratikus felbuzdulás.

Ami pedig a cári hadsereg magyarországi megjelenését illeti: az az igazság, hogy egy a magyar vezetőréteggel ellentétben tapasztalt, külpolitikai élményekkel bőven rendelkező rezsim, mint mondjuk egy osztrák, porosz, francia uralkodó egy dinasztikus háború kapcsán ilyen helyzetben feladta volna a küzdelmet és veszteségminimalizálással kiszáll a buliból. Lenyel egy kedvezőtlen békét, visszafogja külpolitikai aktivitását, új szövetségeseket keres és várja a kínálkozó alkalom eljöttét. Az orosz hadsereg a korabeli legjobb volt, technikailag mindent tudott, amit a kortársak és bazi nagy volt. Oroszország ellenünk való fellépésében az volt a tragikus, hogy ha a 200e katonáját az utolsó szálig megsemmisítjük is, Oroszország minden további nélkül megteheti, hogy ez esetben 400e katonát küld legközelebb. Az orosz birodalom erőforrásai nagyágrendileg múlták felül a magyar lehetőségeket és ez kilátástalanná tette a nyílt, harctéri ellenállást. az orosz birodalom érintetlen, fegyvergyártási képességei hozzánk viszonyítva korlátlanok, mert a magyar hadiipar zöme a Debrecen-Budapest-Debrecen-Nagyvárad útvonalon közlekedett 49 tavaszának vége óta, anélkül, hogy érdemben termelni tudott volna.
Szóval igen: a cári beavatkozás perspektivikusan pontot tett a magyar függetlenség végére. Nem volt abban semmi túlzás, vagy kishitűség.


"2. Kmetty hadteste: 8000 fő gyalogság, 6 század huszár, 16 ágyú, Vécsey hadteste: 7440 gyalogos, 4 század lovas, 24 löveg, - teljesen harcképes maradt, s szembeszállt az üldöző császári csapatokkal. Szemtanúk szerint ezen felül még kb. két hadtestnyi erőt lehetett határozott intézkedésekkel harcképes állapotba hozni a nyolcvanezres déli főseregből. És közeledett Kazinczy feltöltött, érintetlen, jól felszerelt hadteste, amelyhez Zsibónál Gaál Sándor kb. 3000 főnyi csapata is csatlakozott.

Nem a felbomlás, pánik, reményvesztettség tüneteit vonom kétségbe. Csak azt mondom, hogy más is jelen volt: az elszántság, kitartás szelleme is, s erre még, akár fordulatot hozó fejlemények esélye tekintetében is, lehetett építeni. Ha ekkor Görgey északról seregének összpontosított csapásával oldalba támadja Haynau harmatgyenge balszárnyát, a déli sereg hadrafogható, felsorolt része visszafordul, s Haynau hazárdírozásának örökre vége. Ettől félt Paszkevics. Rettegett attól, hogy egyedül marad a honvédhaderő egyesült főseregével szemben."

-- Nem kétlem, hogy abban az esetben, ha Kossuth Dembinski helyett Vettert nevezi ki és a két magyar fősereget sikerül pöpec módon egyesíteni, akkor Haynaunak kellemetlen perceket szerzünk, jó esetben tönkreverhetjük (bár teljesen hülye ő sem volt, szóval nem biztos, hogy ezt be is várja, hanem nyilván ellenlépéseket tesz, kitér, Paszkevicshez közeledik, stb.). De a temesvári csata utánról beszélünk, konkrétan arról, hogy utána Görgei miért teszi le a fegyert. Nagyjából azért, mert annak is csekély az esélye már, hogy Haynau ott levő erőit döntő módon meg tudja verni ezek után, hát még Paszkevicset miközben jön Lüders Erdély felől és ha ez mind sikerülne is, akkor jön a harmadik harmad 400e orosszal + x osztrákkal, sok sikert hozzá.

A XIX. század első felének szabadságharcai mind elbuktak, kivéve, ha nagyhatalmi támogatás segítette őket a túlélésben. Az a kettő darab sikeres példa a görög és a belga volt, ezen felül minden mást nagyhatalmi beavatkozás taposott el (mert vkinek, vagy többeknek az érdekeibe bezavart volna a függetlenség). Magyarország 1848-49-ben nem kapott nagyhatalmi támogatást senkitől (az egyetlen jóindulatú semleges Törökország volt, ami két aktív, intervenciós nagyhatalommal szemben édeskevés. A szabadságharc sajnos elszigetelődött, folytatásának így nem voltak meg a feltételei. A legjobb, amit ki lehetett hozni belőle egy a még ép hadseregekkel való Törökországba menekülés és testületileg az oszmán hadseregbe való belépés szvsz. Aztán továbbállás Piemontba. Csak a magyar sorkatonák döntő része ezt nem tehette meg, mert otthon várta a család, ergo nem emigrálhattak. Akkor viszont marad a fegyverletétel.


"3. Görgey először a három hadtest tisztikarával véleményeztette a fegyverletételt. Mindhárom tisztikar (I., III., VII.) egyöntetűen elutasította.

"Diktátori" minőségében hívta össze a haditanácsot, amelyen közölte, hogy elhatározta a fegyverletételt. A "szavazás" úgy történt, hogy megkérdezte, ki szegül szembe az elhatározásával. Mivel ez azt jelentette volna a "szembeszegülő" részéről, hogy a "diktátort" azonnal főbe kellett volne lőnie, s ezt egyik tábornok sem vállalta, ezért nem született ellenző szavazat. De ahogy híre ment, a III. és a VII. hadtestnél zendülésszerű mozgolódás kezdődött el."

-- Én ezt megint nem így tudom. Tudtommal az aradi haditanácsra rábízta a döntést és kiment a helyiségből, hogy majd visszajön és mondják meg neki, hogy döntöttek, ő azt fogja végrehajtani.

"4. A vonulások alatt nyilván nem lett volna szuronyroham. Csak azért írtam ezt, hogy a lőszerhiány nem volt döntő kérdés a gyalogságnál."

-- ok, világos.

"5. Egyébként sem hiszem, hogy indifferens a korona felajánlása egy seregparancsnok részéről, de Görgey árulását mindenesetre bitonyítja, abban az értelemben, hogy belemerült a politikai ambíciókba,s ezzel elárulta katonai hivatását."

-- A háború a politika folytatása erőszakos eszközzel, mint tudjuk.