1. Én nem becsülöm le az mondjuk egy széles rétegeket érintő felbuzdulás, vagy felháborodás erejét. Véleményem szerint azonban a Kiegyezés utáni Magyarországon etnikai függetlenségi felbuzdulás jóval kevesebb volt annál, hogysem annak a számlájára lehessen írni Trianont.
1a. Trianon oka ugyanis az, hogy a szovjet hatalomátvétel utáni Oroszország kiesett a francia(-brit) szövetségi rendszerből (mivel a nyugati adósságainak törlesztését kerek-perec megtagadta és proletárdiktatúra exportjával fenyegette a kapitalista berendezkedésű államokat) és helyére egy új elemet kellett találni. Ez az új elem nem lehetett a velejéig németbarát érzeseke tápláló Monarchia, így azt fel kellett bomlasztani és a cseh, lengyel, román és délszláv nemzeteket helyzetbe hozni.
2. Hogyne fűződhetett volna illúzió Hitler etnikai terveihez. 39 márciusáig állandóan annak érdekében lépett fel és arra hivatkozott.
2a. Az ideológia általában gátja a nemzetközi politikai manőverezésnek. Hitler nyilvánvalóan nem deportálhatta a magyarokat sehova, mert a gyakorlat felülírta az egész Rosenberg-féle képzelgést. Úgyhogy az egész inkább hasonlított a medve viccbeli halállistájára, amiről a nyuszika kihúzatta magát. Pl. a japán nép nagy előmenetelről tett tanubizonyságot a külpolitikai helyzet változásával. Egyszerre csak felfedezték a faji téziseket gyártók, hogy mégiscsak kultúrnemzet a japán, oszt akkor előreléptették.
2b. Azzal teljesen egyetértek, hogy a magyar vezetés "reálpolitikából" állt be a csatlósok közé (sőt, igyekezett elsőnek csatlakozott szövetséges lenni)