Nagy László
Ősz van újra

Ősz van újra, lehervad a környék,
fenn a dombháton sövények zöldjét
 elönti halálos pirosság.
De szöllő és körte édesebbek,
állatok hízva vérmesednek,
 a rétet jóllakva tapossák.

Megmérhetetlen verejték elfolyt,
ez a nyár mégis gyönyörűszép volt,
 gyümölcsöt nevelő szerelem.
Sürög az ember nekigyürkőzve,
kincseit hordja pincébe, csűrbe,
 s mosolya ragyog e kincseken.

Majd altató fény szitál az égbül,
erdő és mező pihenni készül,
 suhogó ruháját leveti.
Én nem alhatom át ifjuságom,
deres és havas lenne az álom,
 a halál az alvót szereti.