(Szúrta a szemem, úgyhogy megpróbálom visszacsinosítani:)

 

Tök jó olvasni a beszámolókat, örülök, hogy mindenkinek csupa jó élménye volt.
Nekünk is. :-))
 
Így sikerült összehozni a programot:
 
Első nap érkezés után a reptéren felvettük az autót és átmentünk Agerolába. Lecuccoltunk, a délutáni program Amalfi és Ravelló volt.
Amalfiba fél 3 körül értünk (vasárnapról van szó), nagyon sokan voltak, ami nem is a városban lődörögve tűnt fel, hanem a parkolókban. Nem volt egyszerű helyet találni.
Sétálgattunk, fagyiztunk, megnéztük a Dómot - érdemes bemenni.
 
Ravellóban a Villa Cimbrone kertjét jártuk be. Két évvel ezelőtt láttuk a Villa Ruffolót, de nagyon kíváncsi voltam a Cimbronéra, mert egy ismerősöm szerint ez a szebb. Nehéz összehasonlítani, de nekem a Ruffoló jobban bejött. Kisebb ugyan, de sokkal gondozottabb, színesebbek a virágok, és a panoráma is szebb, bár a Cimbrone kilátóteraszáról is lenyűgöző. 
 
A második nap programja volt a fő produkció, az Istenek ösvénye. Mint megtudtam, ez az ösvény magasztos célt szolgált: az Istenek ezen az úton jutottak le a tengerhez, egész pontosan a szirénekhez. A csajozásért tehát még nekik is meg kellett küzdeniük.
 
Az út Bomeránóból, a Piazza Paolo Capassó-ról indul. A turistatérkép szerint 7 km hosszú, és 3 órát igényel a megtétele. A pálya nem nehéz, de néhány rövidebb szakaszon nagyon kell figyelni minden lépésre. A legnehezebb része az utolsó, a Nocellétől Arienzóba levezető 1700 lépcsőfok. Arienzóból még kb. egy 15-20 perces sétával lehet beérni Positano központjába. A Piazza Paolo Capassótól az utolsó lépcsőfokig 2 óra 45 percet mentünk, úgy hogy az út 2/3-ánál kicsit jobban belehúztunk, mert elkezdett szemerkélni az eső.
Az úton senkivel nem találkoztunk.
A látványt nem részletezném, nincs meg hozzá a szókincsem, de amint hozzájutok a képekhez, feltöltöm őket.
 
A positanói városnézés után az itt megbeszéltek alapján áthajóztunk Amalfiba, az út kb. félórás és csodaszép. Amalfiból busszal mentünk vissza Bomeránóba (nem tiszta, hogy hol a határ Agerola és Bomeránó között, turistaszempontból talán mindegy is). Onnan táplálékfelvétel után autóval indultunk vissza Nápolyba. Mire odaértünk és leadtuk az autót, öreg este lett.
 
A harmadik nap Caprié volt, életem első tengeri-betegségével, sok sétával, libegőzéssel. 6 körül értünk vissza Nápolyba, ahol még futotta az időnkből egy jó nagy sétára. Megyer könyvében olvastam a Via Chiaiá-ról, ami az ő idejében (50-es, 60-as évek) a „hölgyholmik” utcája volt, kíváncsi voltam, hogy mi újság van most, hát már inkább uniszex, vannak férficuccok is. Itt van egyébként a Brandi Pizzéria is, ahol az első pizzát készítették.