Szia!

Először is le szeretném szögezni, hogy nem igazán szeretnék olyan fogalmakat használni vitámban, amik igazából nincsenek a Írásban, az írás nem használja őket. Olyanokkal, amelyek teológiák, segédfogalmaiként jöttek létre (valamilyen védekezési célból), és szerintem eléggé nyúlékonyak, képlékenyek. Ilyen pl.: ez a bizonyos "isteni természet" (de az emberi is), amit nehéz definiálni, hogy mit is jelent tulajdonképpen: A mindentudóságot? Akkor hogy lehet, hogy Jézus nem tudta az időket (csak az Atya)? Halhatatlanság? Akkor hogy lehet, hogy mégis meghalt és nem önmagát támasztotta fel? Egyetlenséget? Akkor hogy lehet, hogy neki is Istene és Atyja van, aki nagyobb nála és mindig is nagyobb marad? A legnagyobb dicsőség és legnagyobb Név? Akkor hogy lehet, hogy Jézus is kapta mind a dicsőségét (amit ad a tanítványoknak), mind a nevét (amit szintén)?

Ez a segédfogalom, bárhogy is veszem problematikus, még ha megpróbáljuk belekeverni magyarázatként az emberré válást, akkor sem tudom kiküszöbölni az olyat, hogy ama "emberré válás" egyben elfedte volna az általad említett keveredés révén az istenit. (vagy megváltoztatta??? Isten Kőszikla változás árnyéka sem lehet rajta! Lehetetlen ...) Valami nagy gubancot látok ebben a fogalomhasználatban, mégpedig azt a próbálkozást, ami az Atyát az Egyetlen Igaz Istent egyesíteni (ugyanazzá tenni) próbálja a küldöttjével, a Fiával, a Felkent Jézussal. Szerintem ennek a próbálkozásnak a része ez.

Én egészen más alapokról fogalmakból indulok ki (vagyis inkább más a gondolkodásmódom): Mégpedig már az "Isten" szónál elválnak a mi fogalmaink. Mivel én az ószövetség (az Írás, az apostoli időkben csak ez volt) fogalomtárát veszem használatba az Isten szó esetében, mégpedig:
Isten, mint Elohim (többesszámú szó) alkalmazza volt mindazokra, akik az Egyetlen Isten felhatalmazásával cselekedik (jár el): Nevében szól, az Ő küldöttje és szava egyben a Küldőjének a szava, mintegy Belőle beszél: úgy szól egyes szám első személyben, mint az egyetlen Isten szólna, Nevét felveszi, aki ellene lázad az a Küldő ellen lázad stb. Ez az Isten (Elohim) szó alkalmazva volt a mennyben élő Isten fiakra küldöttként, az Úr angyalára, és emberekre is, mint pl.: Mózes és a bírák és Jézus védekezésénél (János ev., kövezéses rész) a zsidókkal szemben azon alapszik, hogyha a zsoltáros azt, hogy Isten (Elohim) emberekre is alkalmazza, és ez nem káromlás, akkor, ha Ő az Isten Fia, (Elohim), akkor az ugyancsak nem lehet káromlás: Ezzel a védekezés nagyon fontos és tanúságos abból a szempontból, hogy Jézus:

1. Azt védi, hogy Isten Fia és Elohim (azaz küldöttje, az Atyának), szemben azzal, hogy Ő maga lenne AZ Isten, aki testet öltött.
2. Ugyanazzal a logikával érvel, mintha azt mondaná, (példázat következik):
Ha Ti uraknak (=isten) nevezitek azokat az embereket, akik ítélnek a bírói székben, hogyne lennék én is Úr (=Isten), akit az egyetlen ÚR (Isten), az Atya küldöttje és felhatalmazottja vagyok és a nevében járok el.

Ugyanezt Ő már megtette régebben is (pl.: a Sinai helyen, mint küldött, mint az Úr küldöttje), de még abban a dicsőségében jött le, amiben a mennyben volt (amitől füstölt a Sinai hegy és még egy zerge sem mehetett közel), mint Isten Igéje és ebből üresített meg, (ezt a dicsőséget tette le, nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel (Elohim)) szolgai formát felvéve és emberré lett. Nem pedig az Atya, a Küldő tette le az Ő dicsőségét, és lett emberré.

A fiúvá fogadásos hsz.-re később írok, ha lesz időm összeszedem az ezzel kapcsolatos gondolataimat, de még az írásban is meg fogom nézni.

Üdv