Sikerült bejutnom, kösz a segítséget. Úgy látom, most Nálad a labda, de talán a topik előzményeire is némiképp reagálva érdemesebb egy kicsit elmélázni azon a zsinati formulán, amit már írtam, hogy Krisztusban csorbítatlanul, összekeveredés és összevegyülés nélkül, de szétválaszthatatlanul egyesült az isteni (teremtő) és az emberi (teremtmény) természet. Ez az a formula, amely a világot összefogó isteni szeretet működésének a legtisztább, a tévtanokkal szemben legellenállóbb megfogalmazása szerintem. Mert ha nem csorbítatlanul, összekeveredés vagy összevegyülés nélkül egyesül a két természet, akkor ott mindenképp az egyik fél tulajdonságai, egysége megszünik létezni a másik fél elnyomása hatássára (vagy mindekttő fél szétesik, csorbul, stb.) Tehát Krisztus teljes mértékű ember volt, valóságos testtel és valóságos emberi lélekkel is, és ezt a teljes emberi mivoltot felvéve egyesítette azt isteni természetével. Úgy, hogy abban nem oldódott fel az emberi természet, nem csorbult, vagyis teljesen megőrizte a mi emberségünket az annál jóval nagyobb isteni természettel való kapcsolatban. Ha ez nincs, akkor abból végső soron az következik, hogy az emebri természet képtelen szoros közösségbe lépni az istenivel. Mert ahhoz vagy csorbulnia, önmagától elidegenedve átalakulnia vagy megszünnie kell. De a kettő nem is keveredik össze, mint valami széteső massza, hanem megmarad egyrészt az önállóság tiszteletbentartása, másrészt viszont ilyen önálló felek között jön létre a szabad akaratok közti synergia (harmónia, összhang) révén egy elválaszthatatlan kapcsolat. Vagyis immár el se lehet választani a kettőt, a Fiú Isten ma is megmaradt emberi természetűnek is.

Pont ez van összhangban azzal is, hogy az Egyház a Fiú Isten teste. Mert számomra még az is logikus, hogy ha az Atya ad egy nagy ajándékot az embereknek, mint amilyen a Fia közöttük való lakozása fizikai szinten is, akkor azt miért venné vissza a gyermekeitől? Mert ugyan Jézusnak a Mennybe kellett mennie, mert fura lett volna, ha még mindig ott császkálna mint valami Hegylakó Izraelben, és így eljöhetett a Szentlélek is, de a mindenható Isten mégis gondoskodott arról, hogy ez az ajándék mégse szünjön meg, abban mégse az I. sz-i judeai-palesztinai emberek részesüljenek csak. Krisztus tulajdonképpen a tőlünk való távozás nélkül ment fel az Atyához, hiszen Testét és Vérét itthagyta nekünk, hogy ezáltal bárki hívő számára létrejöjjön egy szoros fizikai kapcsolat is vele (nem véletlen, hogy az Emmausi úti tanítványok szeme elől abban a pillanatban tűnt el, amikor elfogyasztották az általa megtört kenyeret, ezáltal már belülről alkotott velük kapcsolatot, szükségtelen volt kívülről látniuk), illetve megígérte hogy ahol ketten-hárman összejönnek az Ő nevében, ott Ő is jelen van. És ez teljes összhangban van a szőlőtő-példázattal és Pál Apostol fejtegetéseivel is, hogy az Egyház valójában a Fiú Isten teste (éppen ezért különbözik alapjában véve lényegileg minden más vallástól).