Egyébként poénosnak tartottam a végén, a végső ütközetben, ahogy Voldemorttal beszélt. És ezt egyáltalán nem tartottam szemtelenségnek, hanem éppen ellenkezőleg(!), inkább pontosan a szituációhoz és az ellenfélhez mérten kellő mértékben volt egyszerre diplomatikus és kioktató (pontosabban a kettőnek egy vicces elegye).

Vicces volt például, hogy direkt nem nevezi se Nagy Úrnak, se Voldemortnak (ezek túl megtisztelőek lettek volna), nem nevezte Tomnak se, mert az meg túl közvetlen, baráti lett volna (mondjuk vele egykorú, gyerekkori Voldemortot nevezhette volna így), ugyanakkor kellően diplomatikus pimaszsággal "ledenemezte", és a könyv magyar fordításában le is tegezte... :)