Körketrec
Rajnai Lencsés Zsolt
Bőrbörtön és tudatkaloda
nem, te nem mész sehova!
Itt maradsz, s csak vergődsz halálig
míg reményed elhull egy szálig.
Falai mind szívreteszből.
Rajtuk zárak, de mind elfordítva.
Nincs szökés, vagy bebocsátás.
Erősen tartják kintről, ordítva.
Ez körketrec, szívtelenségből fonva.
De engem téboly kerget
és rángat ide-oda.
Gyere te is és állj be a sorba,
hogy belém döfhess lassan vagy gyorsan.
Jöjj csak, most szabad,
hiszen a túlélésért teszed.
Ezért emeled rám tőrrel lesújtó kezed.
Legyek pozitív? Úgy akarod?
Rendben, de várj, előbb
még döféseidbe belehalok.
Ajtóm előtt, csitt, figyeljétek csak:
"Ki van ott benn doktor úr?"
"Az egy problémás eset" - kolléga, hagyja csak!
"Túl zűrös pasi, jobb elfutni, messze kerülni....
De én benn hörgök itt, s nem bírok menekülni.
Ügyesen kitalált ez a ketrec.
Belöknek ide, de ki nem mehetsz.
Te mindezt nem akartad,
de születsz, s telitömik a szádat,
nem kérted, de be is pelenkáznak.
Növögetsz és cseperedsz,
majd megízleled a gyönyört, s elepedsz.
Összefonódik léted sok más börtönlakóval,
korházi ággyal, hörgéssel, mankóval.
S mikor menekülni próbálsz,
kórusban azt mondják:
"Gonosz vagy, mert nincs benned hála és felelősség!"
De nincs ez így jól, ez tiszta eszelősség...
Sikolyok süvöltenek,
s a rabok felváltva üvöltenek.
"Óh nem, én nem segíthetek,
mert én vagyok a betegebb,
előbb magamat kell mentenem,
értsd meg, addig nem érdekelsz"
És klikk-klakk, a szívzár
kulcsra zár,
és te megint kívül maradtál.
Zene szól, és dübörög.
Akaratom még hörög.
Rám vadász minden gaz
gondolat.
Jeges szívtelen kezed
fojtogat.
Csak kicsit arrébb, jó,
és nyomd erősen.
Figyeld csak,
már alig lélegzem.
Kitartás, fel ne add, mindjárt vége,
csak szorítsd erősen és szépen,
neked úgyis ez tetszik, és nekem is,
mert a halálos ágyamon fekszem itt.
Te fel sem fogod bennem mily' tüzek égnek,
csak hisztizel, mert hozzád ért a gyertyaláng.
De engem máglya perzsel amióta élek
melyre te is hasábot dobtál, ám ne bánd.
Neked is fáj, tudom én,
de te jobban leszel.
Egy évet alszol, és
kínjaidra nem is emlékezel.
De én, beteg vagyok, amióta élek.
Érted? Óh dehogy érted!
Én ostoba, miket nem remélek...?