Vukkancs Creative Commons License 2009.08.24 0 0 960

 

Devecseri Gábor


BIKASIRATÓ

/részlet/

I. TÁRSALGÁS


"Ami a bikaviadalokat
illeti, én bikapárti vagyok"
mondtam - mint már sokszor - megnyugtatandó
a néhány éve már Madridban élő
hölgyet, ki így szólt (válaszul ama
kijelentésemre, hogy mindenképen
megnézek itt egy bikaviadalt,
mert meg kell néznem): "Csodálom magát."
"Bikapárti vagyok", és hozzátettem
a magyarázatot is: "tudniillik
a toreádort valamikor mégis
megkérdezték, akar-e küzdeni;
a hivatása megválasztásába
ő legalábbis beleszólt;
de a bikát nem kérdezte meg senki."
"Jó, jó - enyhült meg -, de ezt itt ne mondja
meg senkinek." Lám, máris itt a másik
aggodalom: hogy: mit szól a tömeg?
Hát én megmondom. Azt szólja, hogy; nem én,
nem én vagyok a gyilkosa,
de azért gyilkolok,
nagyszerű!; meg azt,
hogy úgysem hagyja megzavarni magát
e pompás mulatságában; mit számít
az aránylag kevesek jogosulatlan
- mert hisz húsevők ők is – érzékenykedése? "Nézze kérem
- mondta a hegyesszakállú, rokonszenves
úr, egyébként költő, a hófehér
abrosz fölött -, a bikának amúgyis
természete a küzdés, nekimegy
mindennek, támad." Mi úgy vettük észre,
hogy nem nagyon, csak ha nagyon bosszantják;
és ezt persze kell, máskép a közönség
csalódott és még hiányérzete is marad,
ha aznapra beütemezett (és kifizetett)
ölése elmarad.

2. A BIKA DALA

Kiválasztottak engem
és megkergettek engem
füvön futtattak engem
lovak közt űztek engem
és felneveltek engem
itattak és etettek
most véremig gyötörnek
és hull és hull a vérem
nem értem és nem értem.

3. TÁRSALGÁS

És ez a legtaszítóbb az egészben. Ez a
visszaélés a bika bizalmával,
ez az egyenlőtlenség a küzdelemben, amely,
mondom, ott veszi kezdetét
máris és éppen azzal, hogy megindul;
a küzdelem, amit csak az egyik fél akart.
A másik fél megáll
ott az aréna közepén és nagyot szippant
a levegőből, amely nemsokára
vére szagától lesz terhes. Mire
szurkálni kezdik, lóról és fölülről.
Forog kicsit.- Ugyan, hagyjátok abba
- mondaná, hogyha szólni tudna. - Mi ez? -
tenné még hozzá. Hanem válaszul
köré rohannak a díszes, színes
dárdácskákkal a gyalog-harcosok
és mindegyikük
lehetőleg elegánsan egy-egy
rudacskát szúr gerince mellé. És szökell tovább.
Most már
végkép nem ért semmit. - Hagyjátok abba! -
kiáltotta nemrégen ugyanitt
egy kisgyerek. - Ez nem becsületes
dolog. Többen, egy ellen? - Így kiáltott
volna a bika is, lett volna emberi
hangja és emberi, de még el nem romlott
gyermek-értelme. Hanem ő csak állt,
meg sétált néhány lépést
csodálkozva és vérével borítva.
És voltak, akik megmondhatták volna,
hogy rétek, játék, futás, edző torna
az elképzeléshez tartoztak és
a képzelet-adáshoz, míg abban a pillanatban,
mikor a porondon várakozva és
gyanutlanul először állt meg,
hogy ott és ott először
az életbe került.

4. AZ ÉN DALOM

Tagadom,
tagadom, hogy az élet pusztán a fájdalom,

s hogy elég
tudni belőle csak azt, ami szörnyüség,

ami váratlan vág és hirtelen szúr és hasogat,
tagadom, hogy az egyedüli valóság az iszonyat,

ez a Szent Sebestyén bika itt, húsában az acél-hegyekkel,
s körül a lelátó, pillantásnyilakat küldő, várakozásba torzult emberekkel,

s hogy csak az van, ami a lelket marja, a testet tépi, vérezi,
tagadom, hogy nem a kiúttalan gyötrelmek útja a rossz mozi,
s hogy az öröm belefér abba, ami a túlélés öröme, a káröröm,
s hogy nem valóság, ami kívülesik az ölésre tapadó szemek körített körön,
s tagadom azt,
hogy az élőlény boldogságot nem várhat, legföljebb vigaszt,

s hogy e vigasz a mások vagy éppen a magunk kínjából sarjad,
tagadom, létezés, hogy az undor vagy akár az egészséges étvágy
egyedül betöltheti birodalmad,

s tagadom főként (mert többé-kevésbé sajnos mindenütt jelenlévő),
hogy van ádáz és hatalmas, lompos és diadalmas ördög, mindentől különlevő.

(...)

***
Devecseri Gábor: Összegyűjtött versek, Magvető, 1974

(Egyszer voltam bikaviadalon. Több mint tíz éve, Portugáliában. Ott nem ölik meg a bikát. Törvény tiltja. Nem ölik meg, "csak" kínozzák. Nekem így is egy életre elegem lett abból, amit ott megtapasztaltam.)