A Lotusz szutra III. fejezetében van leirva az Ègô hàz parabolàja.
E történet àltal magyaràzza meg a Buddha tanitvànyainak, hogy a hàromféle (szekér) tanitàs csak egy ideiglenes, sürgôsen hatò eszköz volt részérôl, hogy a "jàték hevében" (illuziòk) elkàbult embereket megmentse, mint ahogy a mesében a gazdag ember a gyerekeit.
A hàrom szekér egyike, amely kecskék àltal van huzva a tanulàs àllapotàban lévô embereknek van szànva, a màsodik (szarvasok àltal huzott) a befogadàs àllapotàban levôknek (akik minden erejüket megfeszitik, magànyosan elmélkedve, hogy bölcsekké vàljanak), a harmadik szekér pedig, mely ökrök àltal van huzva, a bodiszattvàknak szànt "ajàndék". Miutàn hittek neki (a gyerekek) megjutalmazta öket, kivétel nélkül midegyiknek fehér ökör àltal huzott, kivételes kincsekkel teli szekeret ajàndékozott. Amely pedig nem màs, mint a Lotusz szutra tanitàsainak a jelképezése.
Tehàt az elsô hàromféle szekér beigérésével csak azt akarta elérni, hogy - mint a mesében a gyerekek az apjukra- odafigyeljenek rà és kövessék ôt (kifussanak az égô hàzbol), de végül is a Nagy szekér àltal menti meg ôket. A Buddha, òriàsi együttérzésébôl kifolylag minden embert meg szàndékozik menteni; van hatalma hozzà, hogy mindegyiknek a Nagy jàrmû Törvényét adja oda, azonban nem mindegyik képes ezt rögtön el is fogadni.
(Van egy történet arrol is, hogy amikor Sàriputra két embert tanit -mivel nem rendelkezik még Shakyamuni bölcsességével-, olyan tanitàsokkal probàlkozik, amelyek nem felelnek meg a két különbözô ember képességeinek, miàltal ezek, nemhogy nem hisznek neki, hanem ellenségeivé is vàlnak. Vagyis nem tudja ôket megmenteni.)