Az egyik volt független képviselő is azt mondja, a polgármester miatt jutott csődbe Tiszaderzs. „Gyakorlatilag mindent elkótyavetyélt volna a falutól, ami a falu tulajdonát, illetve a törzstőkéjét képezte volna” – mondta Szomor Csaba volt önkormányzati képviselő.
A képviselő-testület többsége végül feljelentette a polgármestert. Az ügyészség három, vagyon elleni bűncselekmény miatt emelt vádat, sikkasztás és hűtlen kezelés bűntette miatt.
Egy másik esetben egy önkormányzati dolgozót taníttatott a képviselő-testület beleegyezése nélkül mintegy 65 ezer Forintért, két másik alkalmazottat pedig tovább foglalkoztatott a testület döntése ellenére.
„Másfél hónappal később szüntették meg a munkaviszonyukat ezeknek a dolgozóknak, és ezáltal az ő munkabérük, amely felgyülemlett, vagyoni hátrányt okozott az önkormányzatnak, amely szintén a polgármester magatartására volt visszavezethető. Ezáltal hűtlen kezelés bűntettét valósította meg, mert több mint 1 millió Ft vagyoni hátrány keletkezett” – nyilatkozta Balázsné Dr. Busku Terézia, a Szolnok Városi Ügyészség sajtószóvivője.
A polgármester azt mondja, csak meg akarják buktatni, és a falu sincs csődben. „Az üzletek tele vannak roskadásig áruval. A kocsmába jó a hangulat. A gáz itt van a faluban, a világítás működik. Tehát tulajdonképpen minden működik a maga módján, csak a testület nem működik” – közölte Tiszaderzs polgármestere Herédy Dezső.
A képviselő-testület a polgármester jogviszonyának megszüntetését, és a hivatalából történő felfüggesztését is kéri a bíróságtól.
http://www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=283256