D55 Creative Commons License 2009.08.08 0 0 59

Egy kis olvasnivaló: http://www.veke.hu/index.php?fc=cikk&par=436

 

Szerintem ennek az S-Bahnnak nem csak Zürichben, hanem Pécsen is lenne realitása. Talán még csak nem is lenne annyira drága, főleg, ha hozzávesszük, hogy akkor kevesebb villamosvonalat kéne építeni.

 

Én ezt tudnám elképzelni Pécsre:

 

Alapfeltételezés, hogy a Szentlőrinc-Pécs vonal kétvágányúsításra kerül és Pécs állomás teljesen fel lesz újítva (mindkettő tervben van), a mohácsi vonal pedig villamosításra kerül (ez is tervben van), a 64-es pedig legalább Pécsváradig teljesen újjáépül, mégpedig villamosítva (ilyen középtávú tervről viszont nem nagyon hallottam :) ).

 

A Budai vámot, mint ráhordópontot be kéne kapcsolni a vasúti közlekedésbe, így az új 64-es nem kerülné meg a Budai vámnál lévő dombot, hanem átmenne alatta, egy alagútban és lenne benne egy megálló. Innen befelé kétvágányú lenne a vonal. A Mohácsi útnál lenne egy megálló,de a sorompó helyett közúti aluljáró lenne, mert sűrűn járnának a vonatok. A Mohácsi út után csatlakozna be Pécsbánya-rendező felől a 65-ös, majd a Balokány mögött lenne egy elágazás jobbra ágazna ki egy egyvágányú pálya. Egyenesen továbbmennve továbbra is a Főpályaudvarra vezetne a vonal, de a Kisállomás megszűnne. Az előbb említett kiágazó vonal pedig a kéreg alá menne, lenne egy megállója a 48-as tér alatt, majd a Rákóczi út alatt haladna. Épülne egy megálló az Árpád felüljáró lábánál is, ahol a 6-os út jobbra kanyarodik. A vasút átmenne a Vásárcsarnok alatt (szerintem le kéne bontani az egészet és egy újat építeni a helyére, így ott is felülről ki lehetne ásni a kéregvasútnak az alagutat), majd a Főpályaudvarnál a vonal a felszínre jönne (kb. ott, ahol jelenleg a kocsikat készítik felő) és a Főpályaudvarhoz csatlakozna.

 

Ez azért lenne jó, mert az elővárosi vonatokkal el lehetne jutni az Árkád és a 48-as tér környékére és a Budai vámtól is kb. 5 perc lenne az Árkád. A Szentlőrinc felől érkező vonatok a Budai vámig közlekednének (az ottani alagútban lenne nekik egy csonkavágány). A Főpályaudvar és a Budai vám között 10 perces követés lenne (ha erre nem elegendőek az elővárosi vonatok, akkor ezen a szakaszon betétjáratok is közlekednének).

 

Persze, nem lenne olcsó mulatság, de nem szabad elfelejteni, hogy:

  • Ezzel megspórolnánk a Belváros és a Budai vám között építendő villamosvonalat (vagy vonalrészt) és az ahhoz szükséges villamoskocsikat.
  • Az említett elővárosi vonalakat úgy is fel kéne újítani, tehátez nem pluszköltség.
  • A Belváros alatti alagút megépíthető felülről való kiásással is, hiszen csak kéregvasút lenne és csak egyvágányú
  • Nem csak Pécsnek biztosítana jobb közlekedést, hanem az egész környéknek.
  • A budai városrésznek jobb közlekedése lenne így, mint ha villamos épülne.

Ettől függetlenül a Belváros-Kertváros és az Uránváros-Belváros (akár Uránváros-Belváros-Kertváros) villamostengelyre ugyanúgy szükség lenne, de szerintem sokat segítene a városnak, ha közelebb vinnénk a városközponthoz a vasutat.