Persze, persze. De ha esetleg lenne egy szabad hely, gondoljatok rám :o) Vagy ha esetleg vagyunk/tok annyian, h két csapatot indítsanak a Virágok, akkor a másodikban is szívesen résztvállalok. Ill. az az eshetőség is megfordult a fejemben, h valakivel párba állok és duóban lenyomjuk :o) Beszélnem kell Rékával.....
A 21dikét annyira nagyon-nagyon sajnálom, de nem tudok ott lenni - pedig több okból is szerettem volna..... :o(( Sajnos március óta lebeszélt időpont ez, és nemcsak nekem - mert ha csak rólam lenne szó még lemondanám -, de másik 14 ember számít rám akkor..
Hm, Alpok?!
Az egész úgy kezdődött, h tavaly egy oútis barátnőm rávett h menjek el velük a Glockner Koenig nevű radmarathonra - nemsok az egész: 27 km (1625 m szintemelkedéssel....) Tavaly elmentem, megcsináltam, és akkor ott a célterületen belebotlottunk néhény magyarba.
Majd eljött az idén, elkezdtük újra szervezni. Ekkor már ismertem a Rékát a fórumról, tudtam h belevaló csaj és szeret felfelé menni... Gondoltam rákérdezek h volna-e kedve jönni. Ő meg azt felelte, h már volt. Szó szót követett és kiderült h tavaly velük találkoztunk fenn :o))) Lényeg ami lényeg, h nem kellett sokat aggitálnom h jöjjön. Így idén június első hétvégéjén - "kicsit" zordabb időjárási viszonyok között - újra meghódítottuk a Grossglockner első hágóját, bringával a Fuschertörlig :o)
És ha már ott voltunk mi meg a bringák másnap meglátogattunk egy hasonló szintű csúcsot a környéken, ám ezt már kifejezetten terepen :o) a Hundsteinre fölfelé is jó 1200 szintet kellett legyűrnünk, ám itt a lefelé izgisebb volt.... Igazi alpesi szerpentin a tehenek és a 60-100 méteres szakadékok mellett. Embertpróbáló volt mindkettőnknek (ill. hármunknak - a volt barátom akkor még velünk tartott) és adrenalinnövelő...
Hogy jövőre mi lesz, még kérdés, de az biztos, h valami Alpok az lesz :o) Szeretem azt a vidéket nagyon...és nemcsak látványra.