e-story Creative Commons License 2009.07.29 0 0 462

Szlovákiában az elős számú betyár Jánošik (ejtsd. Jánosik). Elképesztő, hogy mekkora legendát csináltak belőle. Harcolt ll. Rákóczi Ferenc seregében, majd a Trencséni verséget követően, állitólag, a császári seregekben szolgált.

Ami a legendájának az alapját adja, az annyi, hogy ékszereket ajándékozott több hölgynek is, akik kegyeibe igyekezett férkőzni. Hogy pénzt osztogatott a népnek, az valószinűleg hülyeség.

Amikor elfogták, mint közönséges zsiványt a bordájánál fogva felaksztották. (Amikor átállt a magyar seregből a császáriba, már azért is fel kellett volna akasztani :) )

Nem olyan régen történt, hogy a szlovák miniszterelnök kijelentette, hogy Jánosik nemzeti példakép. Ezen sokan nagyon jót nevettek, hisz akár jó, akár rossz betyár volt, lopott. És ezzel nem igazán jót üzent a lakosságnak. De akadtak, akik egyet értettek vele. Persze az elnök kijelentését követően számos cikk jelent meg különböző ujságokban, ahol a szlovák történészek felháborodásukat fejtették ki, amiért ilyen marhaságot beszél az elnök.