elemes2 Creative Commons License 2009.07.22 0 0 766
Semmi logika nem igazolja, hogy csak 1 Isten lehet. A zsidó egyistenhit kitalálása előtt volt több Isten évezredeken át.

persze, sok helyütt szerepeltek korlátozott fennhatóságú istenek. az eléggé régi hitrendszerekben mindezek mellett létezett egy főisten, akinek a többi alistenek engedelmeskedtek. ez a főisten a tulajdonképpeni mindenható isten, a többi csak valami vetület.

a görög mitológia többistenhite a legaranyosabb -- különféle emberi gyarlóságok desztillátumait nevezték el istennek, és kedves történeteket fabrikáltak, amelyek az emberi viszonyokat transzponálták a felhők fölé. így aztán istenek közötti konfliktusokról beszélve tudták finoman nevelni magukat és egymást. ehhez igen hasonló módszert alkalmazott jézus is, aki nem a köré gyűlt embereket kritizálta név szerint, hanem példabeszédeket mondott, mindenkinek lehetőséget adva, hogy valamelyik szereplővel azonosuljon.
Előzmény: Hy (759)