ati86 Creative Commons License 2009.07.04 0 0 326
Igen, ebben a reklámszlogenben van igazság.
A jelen évad utolsó részeibe rengeteg eseményt sűrítenek be, kezd egyre izgalmasabbá válni. Nemcsak azért mert kezd eldurvulni, hanem azért, mert az álom végével ismét a realitásba csöppenünk. Azzal, hogy Samantha is felrobban az utolsó másodpercekben, a készítők túllőttek a célon.
Csak az a baj, hogy Pamela, mikor felébred, már csöppet sem hasonlít a 7. évad végi külsejére. Átszabott, nyújtott arc, hosszú, sötétbarna haj. Bobby, becsületére legyen mondva, igen jól tartotta magát a 8. évad záróképe tanúsága szerint. meg sem látszott rajta az egy év kihagyás. kíváncsi vagyok, hogy az also starring sárga betűs feliratoknál (ahol Deborah Shelton, Jenilee Harrison, meg egyebek vannak feltüntetve), ott lesz-e Bobby, vagy nagyon nagy meglepetés lesz a visszatérése?

Jockey fejéről lekerült a pepi, a kopaszodást már nem takarják, haja meglehetősen ősz, mindenesetre nagyon szembetűnő a 8. évad első részeihez képest, s most már az is nagyon látszik, hogy az 50-es évei közepén jár a színész.

Barbara Bel Geddes az évad elejéhez képest fogyott, főleg az arcán látszik a változás.

Donnának ebben az évadban volt eddig a legjobb frizurája, s a legérdekesebb szerepe Ray-jel együtt.
Előzmény: Hierro Nyh. (324)