""A semmi ugyanolyan feltételezés, mint "Isten" a világ létrejöttének kutatásának tudományában. Éppen ezért könnyen lehet, hogy Isten a mi szemszögünkből egyenlő a semmivel, hiszen téren és időn kívül van, illetve a semmit se tudjuk meghatározni, csakúgy, mint Őt. Tehát Isten=Semmi, ezért értelmezhetik Őt az ateisták úgy, hogy nem létezik, nincs."
Algoritmusbeli hibát követsz el, a létezés bebizonyítása a matematika axiómarendszerével történik, ha valami koordinálható, akkor létező. Nem szükséges ennek fizikai dimenzióban megnyilvánulnia. Igaz, Isten lézetésére csak utalni lehet, nem lehet bebizonyítani, ahogy azt sem, hogy nem létezik, de ez már százezer éves teória.
Az utalást az objektív redukcionizmus teszi meg.