Nos, a következőkről van szó:
Ugye nekem nehézpofás vezérművem van. Gyárilag a pofák lelapolt felületének csak a középső harmadára vannak a ferodolok felragasztva. Amikor nekem a druszám bátyám újra betétezte a pofákat, a teljes lelapolt felületet telibe ferodolozta. Ebből következően mindkét pofán közel kétszer akkora a ferodol, mint gyárilag!!!
A felszabályozást esztergapadon csináltam, tehát már az első kilómétereken sokkal tökéletesebb volt az illeszkedés, tapadás, mintha kézzel reszelgettem volna a ferodolokat. Pár 10 km. megtétele után, meg nyilván ez az illeszkedés még tovább javult.
Mi következik ebből? Most elindulás után, szinte azonnal (10 km/ó alatt!!!) átvált egyesből kettes fokozatba.
Egyszóval, én sem tudom egyesben megfelelően (legalább 20 km/ó-ig) kihúzatni a mocit.
Három dolgon töröm a fejem:
1, Levágom a ferodolok két szélét, és csak a gyári méretű darabokat hagyom a pofákon.
2, Mindkét pofa gyors kilendülését megpróbálom kordában tartani egy-egy befőttes gumival. :-)
3, Szükség szerint mindkét módszert bevetem.
Azért a befőttes gumi helyett talán inkább két kis gyenge rugóval próbálkozom. :-)
Mi a véleményed?