Régi-új elnökség a DEKE élén
Stari2009. június 20 21:04
Debrecen – Jövőre is Fodor Péter irányíthatja a kék-fehéreket.
A Debreceni Egyetem Kosárlabda Egyesület tegnap elnökválasztást tartott. A döntés az eddigi elnökre, az egykori bíróra, Kótai Lászlóra esett.
Becsky István ügyvezetőtől megtudtuk, hogy nagy valószínűség szerint jövőre is Fodor Péter irányítja majd a csapatot. Aláírt szerződés ugyan még nincs, de közel állnak a megállapodáshoz.
– Célunk jövőre is a bentmaradás lesz, ezenkívül szeretnénk a közönséget is visszacsalogatni a csarnokba. Magyar játékosaink közül Tóth Gáboron és Kutasi Gergelyen kívül mindenkinek élő szerződése van. Természetesen szeretnénk, ha ők jövőre is a csapat tagjai lennének. A helyi fiatal tehetségeinket mindenképpen megtartanánk. Napokon belül konkrétum születhet ezekben az ügyekben. Még egy-két rutinosabb magyar játékossal tervezünk erősíteni, olyanokkal, akik korábban már megfordultak Debrecenben – mondta a BB1.hu-nak Becsky.
Az ügyvezető egyébként hozzátette azt is, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy szponzorjelölttel, szeretnének ugyanis az önkormányzat mellé egy másik szponzort is megnyerni.
www.bb1.hu