visan Creative Commons License 2009.06.09 0 0 6560

Elég nehéz lehet egy amúgy is éretlen személyiségnek kimásznia egy olyan (gyötrő) lelkiállapotból, ami az ALAPJA annak a szerződésnek, amivel éppen az életét védi.

 

Konkrétabban: Dumbledore, amikor védelmet nyújtott Pitonnak, cserébe éppen azt kérte tőle, hogy a Lily-re irányuló éretlen és túlzott érzései, a bűntudata és akármi hasonló miatt és mindezekre építkezve szentelje az életét egy olyan célnak, ami amúgy számára holt érdektelen volt. Sem a Világos oldal céljai, sem a kis Potter nem izgatták őt (Pitont) valójában. Dumbledore csak úgy tudott hasznot húzni Pitonból, hogy amennyire lehetséges, konzerválta ebben az érzelmi állapotában.

 

Amikor az egyetlen támaszod is mindenáron benne akar tartani az érzelmi gödrödben, elég nehéz lehet kimászni belőle.

 

Ráadásul Piton mutat valamiféle érzelmi kötődést is Dumbledore iránt, amikor egyértelműen féltékenynek mutatkozik bizonyos jelenetekben HP-re (az emlékek között). Ami csak tovább súlyosbítja a helyzetét, hiszen az egyetlen, aki iránt valamiféle ragaszkodást mutat (az élők közül), "gyászbeszédnek" csak ennyit tud róla mondani, hogy "Szerencsétlen Perselus" (mármint, hogy rosszul járt ezzel a Pálcák Ura üggyel).

 

Szóval: igen, az ifjú Perselus Piton beteg lelkű ember, egyértelműen segítségre szorulna. De Dumbledore éppen a betegségét használta ki, amikor megmentette az Azkabantól és olyan dolgokra kényszerítette (aminek a csúcspontja az ő meggyilkolása), ami a mellett, hogy csak súlyosbíthatta a helyzetét, még törvényszerűen vezetett is a halálához. Neki semmilyen kiutat nem talált ki Dumbledore (mint ahogy valami halványat azért HP-nek igen).

 

Őszintén szólva én nagyon szánom a figurát. És meg vagyok döbbenve azon, hogy Rowling ilyenre alkotta tényleg Dumbledore-t. Ez messze túl megy a fiatalkori tévelygéseken és HP (valamilyen szempontból elkerülhetetlennek látható) feláldozásán.

 

Előzmény: djodjoka (6559)