Barhan Creative Commons License 2009.06.06 0 0 944

 

 

Ingeborg Bachmann

 

Malina

 

(részlet)

 

4. Kérdés: ...? (Másodszor)

 

Válasz: Könyvek? Igen, sokat olvasok. Mindig is sokat olvastam. Nem, nem tudom, értjük-e egymást. Legszívesebben a padlón olvasok, vagy az ágyon, mindig fekve, nem, nem is annyira a könyvek a lényegesek itt, hanem az olvasás maga, a fekete a fehéren, a betűk, a szótagok, a sorok, ezek az embertelen képződmények, a jelek, ez a megrögzült,

kifejezéssé merevedett őrület, amely az emberből jön. Higgye el nekem, a kifejezés őrület, a mi őrületünkből fakad. És a lényeg a lapozgatás, a hajsza az egyik oldalról a másikra, a menekülés, a bűntársként való részvétel egy eszeveszett, megalvadt szóáradatban, és idetartozik egy enjembement aljassága, az élet biztosítása egyetlen mondatban, és a mondatok viszontbiztosítása az életben. Az olvasás bün, amely minden más bűnt helyettesíthet, vagy ha úgy adódik, bármit intenzívebben életre kelt a bűnök helyén, az olvasás kicsapongás, emésztő szenvedély. Nem, nem fogyasztok kábítószert, könyveket

fogyasztok, természetesen van, amit előnyben részesítek, sok könyv nem tesz jót, némelyiket csak délelőtt veszem be, másokat csak éjjel, vannak olyan könyvek, amelyeket

nem engedek ki a kezemből, vándorlok velük a lakásban, a nappaliból a konyhába hurcolom őket, az előszobában állva olvasom őket, nem használok könyvjelzőt, olvasás

közben nem mozog a szám, már korán nagyon jól megtanultam olvasni, a módszerre már nem emlékszem, de egyszer utána kellene járnia, ott vidéken a népiskolában

kiválóan működhetett a dolog, legalábbis akkoriban, amikor én tanultam olvasni. Igen, nekem is feltűnt az, de csak később, hogy más országokban az emberek nem tudnak olvasni, vagy legalábbis nem olyan gyorsan, pedig a tempó is számít, nem csak a koncentráció, mert hát kérem, ki rágódik undor nélkül egy egyszerű vagy összetett mondaton, szemével, sőt még szájával is kérődzve rajta, egy mondatot, amely csak tárgyból és állítmányból áll,

gyorsan kell élvezni, a sok bővítményt tartalmazó mondatot pedig éppen amiatt kell szédületes tempóban fogyasztani, a szemgolyóval észrevétlenül cikázva, mert különben

nem adja meg magát, egy mondat meg kell, hogy adja magát az olvasónak. Én nem tudnám „átdolgozni magam" egy könyvön, hiszen az már a foglalatosság határát súrolná. Vannak olyan emberek, mondom Önnek, olyan emberek, a legfurcsább meglepetéseket lehet átélni az olvasás e területén... Mindenestre bizonyos értelemben gyengéim az analfabéták, még itt is ismerek valakit, aki nem olvas, nem akar olvasni; az ártatlanság állapotát jobban

fel tudja fogni egy olyan ember, aki maga az olvasás bűnébe esett, az ember vagy egyáltalán ne olvasson, vagy tényleg tudjon olvasni...

 

(Mühlbauer úr véletlenül törölte a szalagot. Bocsánatkérések Mühlbauer úr részéről. Higgyem el, csak néhány mondatot kell megismételni.)

 

Igen, sokat olvasok, de a sokkok, a nagy jelentőségű események egyetlen könyvlapra vetett pillantásból, a 27. oldal bal alsó sarkában lévő öt szó emlékéből állnak:

Nous allons á l'Esprit.* Szavak egy plakáton, nevek az ajtótáblákon, olyan könyvek címei, amelyek olvasatlanul ott maradnak egy kirakatban, egy képes újság hirdetése,

amelyet a fogorvosi várószobában fedezek fel, egy emlékmű,

egy sírkő felirata, amely a szemembe ötlik: ITT NYUGSZIK.  

 

Előzmény: ilang_ (938)