ppapa Creative Commons License 2009.06.06 0 0 38409

Amint azt a 38376-os hozzászólásban bátorkodtam volt beharangozni, koradélután ünnepélyes keretek közt megnyílt hosszú idő után újból hivatalosan a budatétényi Rózsakiállítás!

 

Arató László uram és régizene-együttesének nyitózenéje után dr. Somossy Zoltán, a Budatétényi Polgári Kör korábbi elnöke köszöntötte az egybegyűlteket (a korábbi években is mindig ők szervezték itt a rózsás rendezvényeket), majd Szabolcs Attila polgármester úr méltatta a Rozárium jelentőségét, kiemelve Márk Gergely elévülhetetlen érdemeit a nagyszerű rózsabemutató létrehozásában. Ezután dr. Szenci Győző, a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht. igazgatója üdvözlő szavai következtek, majd dr. Dobos Károly, a Klauzál Gábor Társaság elnöke ismertette a jelenlévőkkel, hogy ezen a helyszínen már 151 évvel ezelőtt Klauzál Gábor faiskolája kínált 300-nál is több rózsafajtát.

Az ünnepi megnyitót ismét régizenészeink hangulatos muzsikája zárta.