Tőr a Szívbe Creative Commons License 2009.06.02 0 0 7709
Jó Szerencsét!


Tényleg érdekel. Olvasgattam egy kicsit a témában. Úgy tűnt, hogy a kar története100-150 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Érdekesség,hogy Gazdásznóták címmel kiadtak 1935-ben egy nótagyűjteményt, amelyben a Gazdásznóta is fellelhető, most ez a kar himnusza is. A dal a mindnyájan jártunk egyszer az akadémián-nal kezdődik és a te vagy az oka mindennekkel végződik, tehát a selmeci nóta itt is szárnyrakélt és folklorizálódott. Ugye ilyenek a csak "ballagási dalokként" ismertek és még jónéhány. Például az öregem ismeri a Bummfalvát és a Krampampulit is, pedig soha nem járt egyik utódintézménybe se.
A gazdászok pár hagyományokat átvették, de azokat a saját arculatukra formálták. Van balekokítás, balekkeresztelő és egyéb szakestélyek. A valétálás végén egy fát ültetnek a Wittmann parkba. A neten van fenn több videó is a "szalamanderjükről". Fáklyás felvonulás, vigyorgó, nevetgélő emberekkel, elől egy harmónikás fószer közlekedik.
Van saját egyenruhájuk a gazdászöltöny. Így, hogy nem vagyok szabó csak az öt bocskai kötés tűnik fel, ami alapján beazonosítható lenne, a ruha egyébként szürke színű.
Van rendszeresen megrendezett dalárdájuk is. A videómegosztókon található pár videó a himnuszukról, amit szerintem szelíd bográcsozás, iszogatás után jókedvből elő is adnak. Én ennek a hallgatása után éreztem azt, hogy komoly különbségek vannak közöttünk. Nem véletlenül nem mondjuk őket utódintézménynek. Mondom tehát, amilyen megmozdulást látok tőlük, annak köze van Selmechez, de mégsem olyan, mint nálunk, más töltete van az egésznek. Tehát a létező selmeci mintát követő eseményeik, a minta alapján működnek, de mégis a lényegi belső tartalmát én egészen másnak látom. Az dalgyűjteményeikről a Selmeci Társaság honlapja szolgált információval, ami sajnos régóta nem frissül.

Ha valakinek van valami új információja, akkor legyen olyan kedves ossza meg velünk!