hour
2009.05.29
|
|
0 0
316
|
Petőfi Sándor
Júliához Piros orca, piros ajkak, Barna fürtök, barna szem, És ez arcon és e szemben Mennyi lélek, istenem!
Óh, ha birhatnám e lelket, Ezt a lelkes kisleányt! Szólj, leányka, mondd, hogy téged A szerelem még nem bánt.
Nem, nem! Azt mondd, hogy szeretsz már. Mondd, hogy engemet szeretsz, És ez a szó életemnek Egy új teremtője lesz.
Én szeretlek, és szerelmem, E végtelen áradat, Mint a földet az özönvíz, Eltemette multamat.
Nem tudom, mi voltam eddig, Ámde azt sem, mi leszek; Tőled függ, hogy sötét árnyék Vagy fényes sugár legyek.
Mit határzasz?... Már látásod Megépíté mennyemet; Oh leányka, ezt a mennyet Nem szabad ledöntened.
Im, letérdelek előtted S esdve nyujtom föl karom; Vonj föl engem kebeledre, Vagy borúlj rám, angyalom.
Nagykároly, 1846. szeptember 8-10. |
Előzmény: Mnemoszüné (315)
|
|