SARZSI

A honvédségnél mindenkiből előbújt a valódi jelleme: emlékszem egy végtelenül primitív és rosszindulatú bakára, aki valahonnan Szabolcsból rukkolt be. Életének a csúcsa lehetett az az időszak, amit Tapolcán töltött sorkatonaként, gondolom se előtte, se utána nem kapott akkora hatalmat, igyekezett hát minél jobban átélni a kivételes helyzetét, amit öreg katonaként kapott.
Nem voltam előfelvételis rigó, az első diplomám után vonultam be, de békés önuralommal törölgettem a padlót F. 19 éves gumi őrvezető úr bakancsa körül is, aki láthatóan felettébb élvezte a helyzetet. Vele viszont később jó barátok lettünk, de ez megérdemel egy külön történetet.
Leszerelésem előtt a szd. pk-om megkérdezte, szeretnék-e őrmester lenni. Elvettem jócskán a kedvét a "köszönöm, de nem" válaszommal - nem akartam, hogy tartalékosként visszarángassanak minden évben -. A pk-om korrekt volt, sikerült szakaszvezetőként leszerelnem.

* * *

Jó pár évvel Tapolca után Miskolcon, a Tiszai Pályaudvaron felszálltam a vonatra, tele volt, ácsorogtam a peronon, vártam, hogy elinduljon. Egyszer csak odafordult hozzám egy férfi, ismerős volt az arca, agyamban zakatolni kezdtek a kerekek, hogy honnan ismerem.
- Megismersz? - kérdezte.
- Persze - mondtam, de még mindig nem emlékeztem, honnan ismerem.
- Visszagondolva, nem volt könnyű sorunk a Boros századában, még neked se, pedig te nagy hatalmú írnok voltál - mondta. Kigyúrt ember volt, péklapát-kezekkel. Kezdtem furcsán érezni magam, vártam, hogy valami sérelméért elégtételt akar venni rajtam.
- Téged nagyon szerettünk - mondta - rendes voltál a többiekhez - mindenkinek elintézted az eltávot, szabadságot, akinek csak lehetett.

Elbeszélgettünk a régi időkről. Visszaemlékezve később erre a beszélgetésre, arra jutottam, hogy jóval többet ért nekem ennek a volt tapolcai bakának a véleménye, mintha tartalékos őrmestert, vagy épp tartalékos hadnagyot csináltak volna belőlem.