Fodor Pál által fordított A janicsárok törvényei, 1606 című könyv nagyon király a témában, egy veterán janicsár írta (saját elmondása szerint már a felmenői is azok voltak) I. Ahmed szultánnak, benne nagy részletességgel ír a janicsárok szervezetéről, ő írja hogy Belgrádtól északra horvát és magyar gyerekeket nem szabad elvinni. A szerző szerint a bosnyákok a legjobbak.


Hegyi Klára is megemlíti, hogy Mo.-n nem szedték:

http://www.tte.hu/?page=konf&id=44&archiv=&ev=

Magyarországon a „vonzó példa” is hiányzott. Itt nem vezették be a devsirmét, valószínűleg azért, mert a termelők megtizedelését a békés hátországnak tartották fenn, az amúgy is pusztuló népességű hadszíntereket megkímélték tőle. Ide már telepesek sem jutottak. A hódoltság déli sávjába, amelyet többször végigszántott a háború, a kipusztult, kiürült falvakban nem anatóliai törökök, hanem szerbek, keleten románok találtak új lakóhelyet. A magyar tartomány falvaiban nem éltek muszlimok. Egyedül a Duna-Tisza köze legdélibb csücskében, a szegedi szandzsák 800 települése közül 21 faluban írtak össze 1578-ban mohamedánokat. Ezt a vidéket nagyjából a Kalocsa-Szeged vonalig ekkorra már ellepték a szerbek, úgy is mondhatjuk, hogy átmenetileg a Balkán-félsziget északi toldalékává vált. A 21 vegyes vallású falu is tisztára balkáni képletet idéz: néhány délszláv családfő mellett egy-két muszlim, jobbára friss renegát lakott bennük. A hódoltságban mutatóban sem fordult elő, hogy magyar és muszlim parasztok közösen laktak volna egy falut; még azokat az ismert eseteket is egy kezünk ujjain meg tudjuk számolni, amikor a török birtokos vagy valamilyen alsó rangú megbízott az alája rendelt magyar faluban ütötte fel székhelyét.

És persze nem 3-4 éves gyerekeket vittek és a családjukkal se szakadt feltétlenül meg a kapcsolat. a boszniai szerb janicsárként induló Szokollu Mehmed nagyvezír például simán pátriárkát csinált az egyik keresztény rokonából. :)