T.Howard Creative Commons License 2009.05.22 0 0 12465




Gyurcsány Ferenc szembenézett a magyar politika több éves közös önáltató hazugságával, azzal, hogy meg lehet úszni gyökeres reformok és változtatások nélkül - mondta az MTI érdeklődésére vasárnap Lendvai Ildikó.














Őszödön romlott el minden – Lamperth utólag már okos
2009. május 22. 06:17


MNO
Lamperth Mónika szocialista elnökhelyettes szerint Balatonőszöd megrázó volt és „ott romlott el minden”. A Népszabadságnak adott interjújában úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc beszédekor legalább egy embernek fel kellett volna állnia, de ezt senki, ő sem tette meg.

Mert meglehet, hogy mindaz, amit Gyurcsány ott mondott, igaz volt, akkor azért, ha pedig nem volt igaz, akkor pedig azért kellett volna legalább egy embernek fölállnia, hogy eddig és ne tovább, mi ezzel így nem voltunk tisztában, mi becsülettel dolgoztunk, végrehajtottunk mindent, amit kért, a száz lépésektől kezdve bármit, mert hittünk benne, és velünk nem lehet így beszélni. Legalább egy embernek föl kellett volna állnia. Én is lehettem volna az. De nem állt föl senki sem, én sem” – mondta Lamperth Mónika.

Hozzátette: ezt megbánta, de ha megteszi sem változott volna alapjaiban semmi. Szavai szerint a kiállás azt azért elérte volna, hogy ott és akkor Gyurcsány Ferenc megérezhette volna, hogy nem tehet velük azt, amit csak akar.

Lamperth Mónika hangsúlyozta, helyes volt, amit Gyurcsány Ferenc célként tűzött ki: egy jobb és élhetőbb országot, ahol mindenki emelt fővel járhat, az, hogy csináljanak modern, európai államot. Mint mondta, meggyőződése az is, hogy ezt előbb-utóbb az ország is elismerte volna. Valójában inkább a célhoz vezető hatalmi technikákkal voltak, lehettek problémák, és nem volt bennünk – vagy ha úgy tetszik, bennem – elég erő, hogy ezzel szembenézzünk – vélekedett a szocialista elnökhelyettes.

Úgy látja, az MSZP-nek újra meg kell szólítania azt az értelmiséget, amely oly sokáig mellettük volt, most mégis mintha hitehagyottá és csalódottá vált volna. Véleménye szerinte ehhez nem hangzatos dokumentumok kellenek, hanem jól megfogható, végrehajtható, érvényes programok, olyanok, amilyeneket elhisznek nekik azok, akik a baloldaltól várják, hogy Magyarország modern európai ország legyen.

(MTI)

Előzmény: countryboy (657)