Törölt nick Creative Commons License 2009.05.17 0 0 884

Nem tudom, milyen meglátásbeli különbségre utalt a sulyokelvetéses felszólításával. :)

Nem az egyéni bátorság és vitézség lehetett a fő különbség Tomori szávaszentdemeteri és a mohácsi csatája között. A mohácsi csatában kb. 5-6 ezer magyar lovas egyetlen rohammal elsöpörte a, mintegy 20-25ezer főre becsülhető, még jórészt rendezetlen ruméliai hadtestet. Komoly jelentősége lehetett ebben a bátorságnak és a vitézségnek.

A döntő különbségnek a győzelmek szempontjából azt látom, hogy amíg a korábbi csatában Tomori el tudta érni, hogy ne egyesülhessen a három török csapattest, és így egyenként megverhette azokat kis magyar csapatával, addig mohácsnál késve indított rohamot a király, így a török hadtestek elég közel kerültek az összecsapáshoz, hogy segítséget nyújtsanak egymásnak. Tomori ugyanúgy, részenként akarta szétverni a szutáni sereget, ahogy korábban a pasa seregét is szétverte.

Előzmény: Törölt nick (880)