mtb Creative Commons License 2009.05.10 0 0 1897
Montrail 60 – ez nem az én napom volt...:(

Pedig minden jól indult. Idén 1300 km volt már a lábaimban, igaz, ennek 90 %-a sík terepen. Egy Téli Mátra (4:57) egy Margita (3:17) és egy veszprémi 6 órás (66,8 km) volt az a 3 alkalom, ami tartalmazott valamennyi szintet – igaz az utóbbi kettő elég keveset. Ennek ellenére nem nagyon tartottam ettől a 60 km-től, pedig lett volna rá okom...

Gyuri barátommal szépen haladtunk 32 km-ig, frissítettünk rendesen, (közben jólesett a könnyű zápor is...) aztán elkövettünk egy hibát. A jó útvonalkijelölés ellenére (talán emiatt nem olvasgattuk eleget az itinert) nem vettük észre a Csúnya-völgybe levezető utat, és továbbmentünk. Kb. 2,3 km pluszt szedtünk így össze, ill. szűk negyedórát, na meg a felesleges mászást. A Hór völgyet így 38 km tájékán hagytuk el, itt éreztem először, hogy felfelé nem igazán akar menni a dolog. Sétára fogtam, Gyuri futott tovább. A következő frissítőpont elég nehezen akart elérkezni, közben még egy darázs is tejes erővel nekirepült a szemem aljának, bele is döfte a fullánkját. A frissítőnél egy géllel próbálkoztam, de az emelkedők továbbra sem mentek, éreztem, hogy gyalogolva is magas a pulzusom. Kisgyőrbe azért elég gyorsan leértem, szerencsére a lejtőket itt még bírtam. Sajnos itt megint összejött egy malőr, a szalagnál nem hagytam el a főutcát és nemsokára a település végénél kötöttem ki. Gyanús volt a dolog, visszafordultam. Végre megtaláltam a pecsételőt, de így itt is „gazdagabb” lettem bő 1 km-el és min. 10 perccel. Innen a futás már a múlté volt, még a lejtők sem estek jól. Egy alkalommal sikerült még összehoznom párszáz méter többletet, mert már a figyelmem is szétesett, és megint elnéztem egy szalagot.  Végül aztán 7:10-es idővel értem be a célba, a GPS-em 62,58 km-t mutatott. A plusz km-ek közel félórát jelentettek, és sajnos fejben sem tudtam igazán túltenni magam rajtuk. Persze ezt a saját hülyeségemnek tudhatom be, a szalagozás megfelelő volt (sok rendezvényen még ez sincs) a frissítők kínálata is kielégített minden igényt. A végén aztán átgondoltam mindent, és a következőre jutottam:

-az eddigi terepversenyeimet főleg télen vagy jóval alacsonyabb hőmérsékleten futottam (tavaly a Tortúra 65 könnyebben ment)

-mivel erősen izzadtam, nagy lehetett a sóveszteségem, és ezt pótolnom kellett volna

-kicsivel óvatosabb kezdés nem ártott volna (bár nem tünt gyorsnak a tempó)

Tehát melegben oda kell figyelnem dolgokra hosszú futásoknál. Eddig ez azért nem tünt fel, mert hosszúkat inkább télen, ill. kora tavasszal és késő ősszel futottam. Közte inkább a bicaj ment (hegyekben is), de ott talán nem izzadtam annyira, azért nem tünt fel ez a dolog.

Mindenesetre az útvonal szép és változatos volt, köszönet a szervezőknek! Gratulálok minden teljesítőnek, különösen Gyurinak a 6 órás eredményéhez!