De minek?! Mindenkinek arra van ideje, amire akarja. Nem hiszem, hogy egy telefon például olyan iszonyatos energiákat igényel, hogy napokig ne lehessen felvenni, pláne úgy, hogy nyilvánvaló, hogy a másik aggódik.
Hát ennyit erről. Meg az örök barátságról, meg a bizalomról, és arról, hogy ott vagyunk a másik mellett.

Lófaszt! Addig vagyunk csak ott, amíg nekünk jó. Ha mosolygósabb akad, akkor meg hamar kiderül, hogy nem is olyan mély az a barátság. Tényleg! Ha erre rájöttem, akkor most miért kínzom még magam?

Fogadjam már el, hogy eddig kellettem, ennyire voltam jó, és most már jobb akadt. Mit izgágáskodok? Mit sóvárgok? Miért fáj? Ennyi jár és punktum!

Örüljek, hogy ennyi is volt, és legyek hálás a sorsnak. Esküszöm: az leszek! Csak éljem meg a lehetőséget...