Karizmák ünnepe 2009
Tizenöt évvel ezelőtt, 1994-ben zsinatot tartott az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye. Ezt követően – több kezdeményezéssel együtt – indult el a pünkösdhétfői egyházmegyei majális, a Karizmák ünnepe, amelynek elsődleges célja, hogy bemutatkozhassanak az egyházmegye katolikus közösségei, és a résztvevők hallhassanak katolikus életünk aktualitásairól.
A 2007-es Városmisszió és az idén szeptemberben ismét megrendezendő Nyitott templomok éjszakája tapasztalatai arra indították a szervezőket, hogy idén kicsit változtassanak a rendezvény formai megjelenésén. Ezért június 1-jén a máriaremetei parkot ezúttal több kisebb területre osztják fel, egy-egy szakpasztorációhoz kapcsolódóan – család, ifjúság, papi és szerzetesi hivatások, misszió, karitász, iskolák, hitoktatás – mutatkoznak be a plébániai csoportok saját programokkal. Az egyes területeket az egyházmegyei referensek a zsinatra építve igyekeznek majd bemutatni. A technikai lebonyolítást ismét a Katolikus Ifjúsági Mozgalom végzi.
Június 1-jén 10 és 14 óra között tehát a plébániák és mozgalmak színes életével, a működő csoportokkal ismerkedhetnek meg interaktív programok keretében az érdeklődők. A templomban napközben folyamatos szentségimádás várja az imádkozni, elcsendesülni vágyókat, és lehetőség lesz szentgyónás végzésére is. A nap csúcspontja a hagyományoknak megfelelően a főpásztori gondolatok és a hálaadó szentmise.
forrás:
Esztergom Budapeti Főegyházmegye honlapja