Szia Ouzo!

 

Szerintem jó helyen kapisgálsz:

az akindzsik, ha csak lehet, kerülték a közelharcot, mivel ebben jelentős hátrányban voltak a jobban fémekbe burkolt nyugatiakkal szemben.

Ha pl. egy portyázó akindzsi csapat jól páncélozott lovagseregbe botlott, akkor az esetek többségében a "szégyen a futás, de hasznos" elv érvényesült.

Max. lovaiokról hátrafelé nyílzáport zúúdítottak az üldözőkre.

 

Egyébként a tetőtől talpig vasba öltözött nyugati nehézlovassággal szemben a vértes zspáhik is jelentős hátrányban voltak, gyengébb vértezetük és gyorsabb, de törékenyebb testfelépítésű lovaik miatt.

 

Az a félelem, ami a nyugati nehézpáncélosok rohama miatt általában elfogta az oszmán katonákat, vissza-visszatérő motívuma a korabeli oszmán krónikáknak.

 

A jól kiképzett, fegyelmezett janicsárság és a tüzérség közösen volt az az erő, amnely már képes volt megfékezni a nehézlovasság rohamát.

 

Sajnos, ez érvényesült 1396-ban Nikapolisznál, 1444-ben Várnánál, 1448-ban II. Rigómezőnél és 1526-ban Mohácsnál is végső soron.

 

Nem igaz, kedves Bagatur kartács?