Először is az önbizalom részére szeretnék reagálni: ugyanis azt mondod, hogy bizonyos bel-, és külpolitikai események oka az, hogy a magyarságnak nincs önbizalma. Ennek okát pedig a közös származástudat, és a közös összetartás hiányában jelölöd meg. Az első mondatodban még lehet igazság, a másodikban viszont biztos nincs. Mit változtatna pl. a jelen helyzetünkben az, ha történetesen hun-, sumér stb. őstörténetünk lenne? Jelesül semmit. Ugyanúgy itt ülnénk egy önérdekektől vezérelt országban, és ugyanazok a problémák marcangolnának bennünket.
Az első állításodban felvázolt probléma nem azért van, mert az őstörténetünk olyan, amilyen, vagy a nyelvrokonságunk azokhoz köt, akikhez. Egy süllyedőfélben lévő, recesszióba fulladt országban, amely hat éve folyamatos zuhanórepülésben van, és ahol a kormányzásról az elkúrás jut mindenkinek az eszébe, és ráadásul az ország egyik fele a másikat üti verbálisan, vagy éppen kevésbé verbálisan, azt az országot mindenki áldozatnak nézi. Attól függetlenül, hogy a rokonainak tartott népek kicsodák. Ennek a problémának a megoldása tehát nem valamiféle őstörténeti paradigmaváltás, hanem a kemény munka: kivezetni az országot innen, helyreállítani a felek közötti kompromisszumkészséget, és felülemelkedni az önérdeken.


A másik gondom, az pedig egy közkeletű tévedés: a halász-vadász-gyűjtögető népek terminus technikusa. (Ehhez kapcsolódik az itt megjelent tundrázás is). A hantik, és a manysik, akik több ezer éve is elválhattak tőlük, jelen életkörülményeiket annak köszönhetik, hogy a kora újkorban a Moszkvai Nagyfejedelemség súlyos harcok árán az Urálon túlra szorította őket. Az ugorok, vagy éppen a finnugorok feltételezett életformája sokkal inkább emlékeztethetett a kárpát-medencei réz-, vagy bronzkorra, csak egy közkeletű 19. századi "életkép" az, ami miatt kialakult a halász-vadász-gyűjtögető jelző.