Én úgy látom nem szűnik meg a "különleges gyíkhús", mert egyrészt mások is gyártják (Szeged), másrészt a Globus által üresen hagyott ötmilliárdos piacra már fenik a fogukat a környező országok konzervgyárai.
Egyébként régen a piacon csak tejcsoki volt, tejbevonó-kakaómassza nem, rendes virsli volt nem szójás szarok, illetve a gyíkhús is "rendes" kaja volt legalábbis a mostaniakhoz képest.
Mivel a közbeszerzési eljárások során általában szart vesznek drágán, ezért ennek az eredménye az lett, hogy 2 éve hideg kajaként még kaptam ilyet szolgálatban, nem tudom ma osztják-e még, de bűn rossz. Szóval az olcsóság jegyében baromfiból készül, és hiába nevelkedtem 8 évig kollégiumi kaján, ezt az én gyomrom sem bírta megenni:

Nekem a régi normális változat egyébként kifejezetten ízlik.
A baromfival kapcsolatban amikor hideg kajára kaptuk szolgálatban, csináltam egy mini közvéleménykutatást, volt 1-2 vakmerő aki megette, de a többségnek szintén nem jött be. Viszont ha nem eszi meg a katona, akkor miért nem lehet pár forinttal drágábbat venni ami jobban el is fogy?