Sylvia Plath

SZAVAK

Fejszék,
Csapásukra a fa cseng,
És a visszhangok!
Visszhangok futnak szét
A középpontból, mint a lovak.

A nedv
Könnyként fakad, akár
A víz, ha nyomul vissza,
Hogy tükre legyen megint
A kődarab fölött,

Mely csobban és forog,
Fehér koponya,
Falja zöld gyom.
Évek múlva
Fölfedezem őket az utcán -

Száraz, lovasuk-nincs szavak,
Fáradhatatlan patazaj.
Míg
A tó mélyén rögzített csillagok
Egy életet igazgatnak.

Tandori Dezső fordítása

^{/Sylvia Plath versei, Európa Könyvkiadó, 2002/}

TÜKÖR

Ezüst a színem, pontos vagyok és tárgyilagos.
Amit látok, magamba fogadom, amint van,
Nem burkolom szeretet vagy utálat ködébe.
Nem kegyetlen vagyok, csak igaz -
Kis istenszem, négysarkú.
Többnyire a szemközti falat bámulom.
Rózsaszín, foltos. Oly régóta nézem már,
hogy lelkem részének hiszem - de ellobban.
Arcok és sötét választanak rendre el.

Most tó vagyok. Asszony hajol fölém,
Mélyemben fürkészi, ki is valóban ő.
Aztán a hazug gyertyák, a hold felé fordul.
Én a hátát látom, hűen tükrözöm.
Könnyekkel jutalmaz s kéztördeléssel.
Fontos vagyok neki, jön s elmegy.
A sötétet reggel az ő arca váltja fel.
Fiatal lányt vesztett belém; öregedő asszony,
szörnyű hal bukkan feléje újra s újra belőlem.

Kodolányi Gyula fordítása

^{/SZÍNKÉP, Kozmosz Könyvek, 1984/}