gazo2 Creative Commons License 2009.04.13 0 0 154
Kedves Levelezőtársaim!

Örömmel hallom, hogy a bajai közterületeken betiltják a dohányzást. Jó néhány város és fővárosi kerület példáján magam is többször javasoltam ezt az intézkedést. Különösebb indokolást nem fűznék hozzá. Elsősorban egészségügyi, de számos más ok is indokolja.

Kívánom, hogy az intézkedésnek különösebb hullámok nélkül legyen Baján foganatja. A húsvét hétfői vidám hangulathoz illik a következő igaz történet.

A vonatkertben volt SZTK jeles igazgató-főorvosa kibányászott egy egészségügyi miniszteri rendeletet, mely szerint egészségügyi intézményben - kijelölt hely kivételével - tilos dohányozni. Volt is égzengés, felháborodás, értekezés emberi szabadságjogok semmibevételéről. Az egyszemélyes szerkesztőség még a Szabadság utcában volt, a vonatkerttől meglehetősen messze. Gondoltam, hogy telefonon szerzem be az információt.

- Tessék mondani, van olyan tábla kitéve, hogy nem szabad az SZTK-ban dohányozni - kérdeztem udvariasan a telefonközpontostól.
- Azt nem mondhatom meg. Csak az igazgató nyilatkozhat a tábláról, de ma Kecskeméten van értekezleten - volt az elutasító válasz.
Még abban az életkorban voltam, amikor azt hittem, hogy meggyőzéssel sok mindent el lehet érni. Negyedórai könyörgésem sem vezetett eredményre, a telefonközpontos tudott titkot tartani. Elzarándokoltam a vonatkertbe, és meggyőződhettem, hogy valóban kint van a dohányzást tiltó tábla. Le is akartam fényképezni, de végül nem erőltettem a dolgot, tartottam a retorziótól.

Most arra vagyok kíváncsi, hogy mit mondanak majd a játszótéren cigarattázó kismamák és kispapák, ha a tilalomra figyelmeztetem őket!!!

Tisztelettel:
Gál Zoltán