Jó reggelt, Heki tantó bácsi! :o)

Valahogy úgy képzelem ezt a dolgot, hogy az ember ugy kituz maga elé egy utat, amit megpróbál végigjárni. De ez a bizonyos út tele van keresztezôdésekkel, mellékutcákkal, aminek nem látni a végét. Az adott helyzetben, ha lefordulunk az útról, talán nem is tudjuk, hogy merrefelé megyünk. Aztán vagy valami jó, vagy valami rossz sül ki belôle.
A legszomorúbb az az egészben, hogy hülyeség a mondás, miszerint az ember a saját sorsát irányítja.
Olyan szép kis álom volt ez a lovas. Pontosabban még mindig szép, de elérhetetlen. Ma Magyarországon ebbôl _sem_ lehet megélni.
Mindig az adott legjobb állást kell elfogadni, tetszik, nem tetszik, lényeg az, hogy _neked_ legalább _még_ van.
A megvalósított álmokhoz pedig szerintem édeskevés az elhivatottság és a kötelességtudat. Szerencse kell hozzá, de sok.

"akiben Isten hisz,
teljesen mindegy,
hogy hisz-e Istenben"
/Fodor Ákos/